Szeptember 6-án a második évadával tér vissza az RTL Klubra az Álarcos énekes, melynek műsorvezetője újra Istenes Bence lesz, rajta kívül pedig a nyomozók közül visszatér Csobot Adél, Gáspár Laci és Sebestyén Balázs is. Dancsó Péter azonban távozik a műsorból, akinek a helyére új zsűritag érkezik. Egyelőre nem lehet tudni, ki lesz az Álarcos énekes új adásaiban a negyedik nyomozó. Az RTL azonban az elmúlt napokban a műsor honlapján és közösségi médiás felületein, valamint a Reggeliben és a Fókuszban is új nyomokat tett közzé vele kapcsolatban.

Korábban összefoglaltuk az első hat információt a negyedik nyomozóról, akiről azóta újabb nyomok érkeztek. Augusztus 23-án a műsor Facebook oldalán tették közzé, hogy az új zsűritag soha nem napozik, ezt követően kiderült róla az is, hogy szeret költekezni és sokat alkudozik. A kilencedik nyom alapján megtudtuk róla, hogy csak vizet és teát iszik, tegnap pedig az eddigi utolsó nyom az volt, hogy élt az Egyesült Államokban. Ez utóbbi alapján már jócskán le lehet szűkíteni a kört, talán ez az eddigi legérdekesebb információ az új zsűritagról. Az Álarcos énekes negyedik nyomozóját az augusztus 31-ei Fókuszban jelentik be.

hirdetés

Vaszily Miklós lett a TV2 Csoport új vezérigazgatója

Reszkessetek betörők, Star Wars, Castle - nagy Disney csomagot vásárolt az RTL

Hivatalosan is bejelentették Pavel Stantchev, a TV2 Csoport vezérigazgatójának távozását

Ezek a SkyShowtime legnagyobb májusi újdonságai

Felkerült a teljes Hunyadi sorozat a legnagyobb streaming szolgáltatóra

Vadonatúj reality érkezik a Pokoli rokonok helyére az RTL-en

hirdetés