A Barátok közt mai részeiben egy új családtag tűnik fel a Mátyás király téren. Váratlanul megjelenik Dorka apja, Szekeres György, akit Lecső Péter fog alakítani. Az új karakter alaposan felforgatja a lány életét, hiszen nem csak régen találkoztak, de nem is beszéltek egymással, mert a lány drogproblémái miatt egyszer lelépett otthonról. A színész ismerős lehet az RTL Klub nézőinek, ugyanis a csatorna legnézettebb sorozatában, A mi kis falunk 4. évadában szerepelt. 2020 tavaszán a Paintball tulajdonost alakította a falusi produkcióban.

„Meglepetésként ért, amikor castingra hívtak. Először egy videós anyagot kellett beküldenem, melynek elkészítésében a nagylányom segített, majd próbajátékra mentem, aztán gyorsan kiderült, hogy én leszek Gyuri, Dorka apukája. Az első forgatási napon nagyon nehéz volt átállni arra, hogy a színpadi intenzitást, a nagy gesztusokat, a hangos beszédet kicsit visszavegyem; erősen kellett koncentrálni. A második naptól azonban ráéreztem az ízére, élvezetes volt Litauszky Lillával játszani, de a csapat minden tagja roppant közvetlenül fogadott, olyan volt, mintha mindig közéjük tartoztam volna” – mesélte Lecső Péter.

A színész minden szerepnek örül, mert mindben talál olyan vonást, ami közel áll hozzá, ám az asztalosként tevékenykedő Gyuri karakterével kimondottan sok a hasonlóság. Hiszen Péter is szeret fával dolgozni. „Nagyon kedvelem a kétkezi munkát, mert csodálatosnak tartom, ha az ember valamilyen anyagot megmunkál és abból egy használati tárgy vagy művészi alkotás lesz. Általában az anyagba szeretek bele, majd átgondolom, mit lehet belőle alkotni, és elkészítem. Imádom az étkészleteket, a villákat, melyeket ékszerré alakítok. Másik kedvencem pedig a fa. Otthon én készítettem például az ágyunkat, illetve egy sakkasztalt két kiülővel. Talán erre vagyok a legbüszkébb. Már megvan vagy 12 éve, nyáron sokat játszunk rajta, de eddig csupán egyszer tudtak megverni” – büszkélkedett a színész.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban