Június 1-től két új vezető is van az ATV Csoportnál, akiket házon belülről neveztek ki. A televízió kreatív igazgatója ezentúl Korvin Tibor, aki a Spirit FM indulása óta annak vezetője. Az ATV művészeti vezetője Balogh Ferenc lett, aki 15 éve dolgozik a cégnél, eddig a grafikai osztályt irányította. Részletek az ATV Csoport közleményében:

Korvin Tibor

Június elsejétől házon belülről érkezik két új vezető az ATV Csoporthoz. A televízió kreatív igazgatója Korvin Tibor, az új művészeti vezetője Balogh Ferenc.

hirdetés

Korvin Tibor 10 éve az ATV Csoport munkatársa, a Spirit FM indulása óta a rádió vezetője. Az eddigi művészeti igazgató Lengyel Zsolt és az ATV útjai elválnak, a csatorna köszöni a szakember profi munkáját. A terület új vezetője Balogh Ferenc 15 éve a cég munkatársa, eddig a grafikai osztály élén állt.

„A műsorok fejlesztése, a programstratégia, a tartalmi újítások önálló embert kívánnak. Ezért az ATV Korvin Tibort kinevezi kreatív igazgatónak. A szakember már a Spirit FM vezetőjeként is kiváló eredményeket ért el, ezután is számolunk vele a rádióban, azonban munkája kibővül a televíziós munkakörrel. Középtávú terveink között szerepel az ATV vizuális megújítása, ezt a feladatot egy régi kollégánkra, a grafikai osztály vezetőjére, a mindig magas minőséget képviselő Balogh Ferencre bízzuk”

– mondta Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója.

Balogh Ferenc

“Az ATV-nél eltöltött 10 évben a csatorna számos területén volt lehetőségem tapasztalatot szerezni. Kreatív igazgatóként azt tekintem legfontosabb feladatomnak, hogy a két televíziós csatorna és a rádió tartalomgyártását harmonizáljam, hatékonnyá és újszerűvé tegyem a kollégáimmal együtt. Célom, hogy a digitális platformokon is tovább erősödjön a médiavállalat. Ezúton is köszönöm a bizalmat Németh S. Szilárd vezérigazgatónak és a cég vezetőségének”

– mondta Korvin Tibor.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához