Az Ázsia Expressz 1. évada 2017 őszén debütált a TV2-n, a következő etap pedig két évvel később, 2019-ben került képernyőre a csatornán. A 3. szezon idén októberben indult és november közepéig volt látható a csatornán, ami brutálisan magas nézettséget hozott, ennek köszönhetően pedig ez az etap még a korábbiaknál is sikeresebb lett. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója az Indexnek adott interjújában fontos bejelentéseket tett a műsor jövőjével kapcsolatban.
Fischer Gábor most nyilvánosságra hozta, hogy jövőre érkezik a kalandreality 4. évada. Az Ördög Nóra által vezetett műsor előző évadai során többek közt olyan ázsiai országokban kellett versenyezniük a sztárpároknak, mint Vietnám, Thaiföld, India, Jordánia és Törökország. Fischer azt is bejelentette, hogy 2023-ban egy új kontinensen forgatják a produkciót. A műsor következő szezonjában Mexikóban és Guatemalában kell majd megmérkőzniük a játékosoknak.

Az összes rész elérhetővé vált A renitens 3. évadából a tévés premier előtt

A vártnál később fejeződik be a Pokoli rokonok 2. évada az RTL-en

Különkiadások és Gönczi Gábor - A TV2 is bejelentette a választási műsorának részleteit

Hétfőtől nagy műsorváltozás az RTL-en, jóval későbbre kerül a Pokoli rokonok

Azonnal sikeresebb lett a TV2 Klubnál a helyén újraindított kábelcsatorna

