2017 májusában derült ki, hogy hosszú idő után egy új, heti fikciós sorozat érkezik a TV2-re. A Korhatáros szerelem, melyet a ContentLAB & Factory az IKO Műsorgyártóval közösen készít, tavaly év végén indult, a főszerepben Kovács Patríciával, Kovács Tamással, Bánsági Ildikóval, Fenyő Ivánnal, Kamarás Ivánnal, Seress Zoltánnal és Dobó Katával. A sorozat egy háromgyermekes, középkorú családanya és egy fiatal srác nem hétköznapi szerelmi történetét meséli el humorral és drámai pillanatokkal vegyesen. Az első évad 13 részből állt, és 2017 decembere, valamint 2018 februárja között volt látható szombat esténként.
A szezonfinálé után két és fél hónappal, az idei Media Hungary konferencián jelentette be a TV2 Csoport, hogy folytatódik a sorozat. Pár héttel ezelőtt pedig azt is leleplezték, hogy a Korhatáros szerelem második évada október 12-én, 22 órakor indul a TV2-n. A széria új epizódjai így a korábban megszokott szombat este helyett péntekenként, a csatorna vadonatúj nagyszabású produkciója, a Csak show és más semmi után lesznek láthatók.
A két főszereplő azonban az új részekben is Eszter (Kovács Patrícia) és Dávid (Kovács Tamás) lesz, és az ő kapcsolatuk és magánéletük alakulását követhetik figyelemmel a nézők. A két karakter oldalán több új szereplő is feltűnik majd. Eszter egyik új udvarlóját Árpa Attila játssza, míg Dávid fejét egy fiatal lány csábítja el, akit Nagy Réka alakít. A második etapban feltűnik még többek között Kárpáti Rebeka, Józsa Bettina, Szorcsik Viki, Nádasi Veronika és Németh Kristóf is. A Szomszédokból is ismert színész Dávid édesapját, Ónodi Eszter férjét formálja meg.
Vajon hogyan alakul a folytatásban Eszter és Dávid szokatlan szerelmi története? Mi történik mindeközben a két főhős családjával és barátaikkal? Kiderül péntekenként a TV2-n a Csak show és más semmi után.
(A cikket a TV2 Csoport támogatta.)

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
