Március közepe óta a legtöbb filmes és sorozatos forgatást leállították, a következő hetekben-hónapokban várható, hogy visszaáll a világ rendje. A The Witcher stábja éppen London közelében dolgozott, amikor a koronavírus-járvány Nagy-Britanniában is durvulni kezdett. A produkció egyik szereplőjéről, a Trónok harcából ismert Kristofer Hivjuról ráadásul kiderült, hogy megfertőződött a betegséggel. Azóta kérdéses, hogy mikor folytatódhatnak a Netflix fantasy szériájának munkálatai, a megbízhatónak számító Redanian Intelligence azonban nemrég érdekes újdonságokat közölt a 2. szezon premierével kapcsolatban.

A Platige Image nevű különleges effekteken dolgozó cég pénzügyi jelentése került a rajongói oldal birtokába, amelyből kiderül, hogy mikor érkezhet a Henry Cavill főszereplésével készített The Witcher folytatása. Az első évad esetében 2019 novemberében járt le a Platige Image-nek kiadott határidő, a produkció pedig egy hónappal később, december 20-án vált elérhetővé a Netflixen. Jelen esetben 2021 júliusáig kell befejezniük a CGI-ért felelős szakembereknek a munkájukat, amelyből arra lehet következtetni, hogy az online videotár jövő augusztusban tervezi közzétenni a The Witcher 2. évadát.

A koronavírus-járvány a közelmúltban vesztett erejéből, a Deadline szerint arra lehet számítani, hogy szeptembertől a legtöbb filmes és tévés stáb visszatér a munkához. A leállás előtt a The Witcher készítőgárdája 1 hónapig forgatott, az új részeken az utómunkát nem számítva 5 hónapot dolgozhatnak még. Amennyiben az egészségügyi helyzet nem romlik, és a fantasy stábjának nem kell jövő márciusig felfüggesztenie a munkát, úgy jó eséllyel már jövő nyáron folytatódhatnak Geralt, Ciri és Yennefer kalandjai.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban