Július 17-én, szombaton este 8 órakor a magyar televíziózás egyik korszaka lezárul, ugyanis véget ér a legrégebbi magyar sorozat, a Barátok közt. A produkció búcsúzása kapcsán az elmúlt hetekben összegyűjtöttük, hogy kik voltak a széria 23 évének legfontosabb főszereplői és egy 25-ös toplistát készítettünk. A felkerülés és a helyezések első számú szempontja az volt, hogy melyik színész hány évet volt látható a Mátyás király téren. Ezek után pedig figyelembe vettük, hogy az általa játszott karakter mennyire volt fontos a Barátok közt története szempontjából és nézettségi szempontból a sorozat melyik időszakában volt látható. Lássuk a listát:

hirdetés

25. Szabó Erika (Mátyás Tilda)

A színésznő 2003-ban vette át Tilda karakterét, akit addig Erdélyi Tímea alakított. Ez volt a Barátok közt első nagy olyan szereplőcseréje, ahol egy karaktert egy másik színész játszott tovább. Csupán 6 évet volt látható a Mátyás király téren, így önmagában ez nem lett volna elég a listára való bejutásra. Akkoriban viszont Tilda karaktere az egyik legfontosabbnak számított, rengeteg szálban volt központi szerepe. Ő volt Vili bácsi és Magdi néni unokája, Géza unokahúga, Zsófi legjobb barátnője és egy ideig Pali felesége. Szabó Erika pedig a Barátok közt történetének egyik leghíresebb színésznője lett, a sorozat akkori, több millió nézőjének túlnyomó többsége ma is emlékszik rá.

24. Farkasházi Réka (Kertész Mónika)

A Barátok közt eredeti szereplőjeként a sorozat legelső részétől 7 éven át volt a szériában. Karaktere az első évek egyik legfontosabb famíliájának, a Kertész családnak volt meghatározó tagja. Mónika volt Vili bácsi és Magdi néni kisebbik lánya, Géza testvére és Zsolt barátnője. Később egy másik színésznő vette át a helyét. Mónika az elmúlt hetekben azonban két rész erejéig újra megjelent a Mátyás király téren, akit már újra Farkasház Réka formált meg.

23. Körtvélyessy Zsolt (Hoffer József )

A színész szintén a produkció eredeti szereplője volt és 6 éven át szerepelt a sorozatban. Hoffer Józsit, a Berényi Kft építésvezetőjét alakította, aki ezer szálon kötődött a Mátyás király tér lakóihoz. Ő volt a Hoffer család feje, Eszter és Misi apukája, Vili bácsi barátja és Berényiék egyik legfontosabb beosztottja. 2018-ban egy rövid időre újra feltűnt a szériában.

22. Kardos Eszter (Illés Vanda)

Vanda először 2006-ban tűnt fel a sorozatban, de akkor még nem ő alakította. A karaktere 2007-ben lett fontosabb, amikor Kardos Eszter vette át. Pár évig volt látható a produkcióban, majd számos alkalommal néhány epizód, vagy pár hét erejéig újra Barátok közt volt. Végül 2019-ben ismét főszereplő lett és idén távozott újra. Összesen a 23 évből nagyjából 7-8 évig volt látható a Mátyás király téren. Vanda, Juli lánya, Claudia unokája, Peti és Máté testvére. A Barátok közt történetének egyik legnagyobb bajkeverője volt.

21. Solti Ádám (Bokros Ádám)

A színész 2011-ben tűnt fel a Barátok köztben és 8 éven át volt látható benne. Karaktere, Gizi unokaöccse, Linda unkatestvére, Kinga és Géza fiának a vér szerinti apja és számos lakó korábbi pasija, többek között Zsófié, Nóráé, Gigié, vagy épp Alizé. Ádám különösen az első években volt fontos szereplője a Barátok köztnek, de karaktere szinte minden lakóhoz köthető volt.

20. Szilágyi Zsuzsa (Kertész Bözsi)

2012-ben tűnt fel a Barátok köztben, ahol hamar fontos főszereplő lett. Bözsi mama Orsi és Tünde anyukája, Szabi és Aliz nagymamája, Luca dédmamája és Vili bácsi második felesége. Az elmúlt években az egyik meghatározó lakója lett a Mátyás király térnek. A színésznő körülbelül 10 évet volt Barátok közt.

19. Nyári Diána (Holman Hanna)

2010-2018 között a Barátok közt egyik meghatározó szereplője volt. Az általa megformált Hanna, Claudia fogadott lánya, Linda korábbi legjobb barátnője, Peti kedvese, valamint Balázs egykori nagy szerelme. Nyári Dia a Barátok közt alatt hatalmas ismertségre tett szert, mely a mai napig tart.

18. Nagy Alexandra (Fekete Aliz)

A színésznő közel 11 éve látható a sorozatban és azóta az egyik legtöbbet látott főszereplője. Karaktere, Aliz, Bözsi mama unokája, Tünde lánya, Luca anyukája. Ezen kívül Géza volt menyasszonya, Krisztián özvegye, Zsolt jelenlegi kedvese és számos férfi korábbi barátnője. Nagy Alexa a Barátok közt második felének az egyik legismertebb színésznője lett.

17. Csomor Csilla (Berényi Zsuzsa)

A Barátok közt alapszereplőjeként a sorozat legelejétől közel 9 éven át volt meghatározó tagja a produkciónak. A történetben Zsuzsa, András volt felesége, Kata, Dani és Bandi anyukája, Nóra egykori barátnője, aki egy nevelőotthonban nőt fel Lacival, Mikivel és Zolival is. Távozása óta több alkalommal is visszatért, de csak rövidebb időkre.

16. Som-Balogh Edina (Nádor Kinga)

A színésznő 2004-ben érkezett a Mátyás király térre és nagyon hamar a ház egyik legfontosabb lakója lett. Karaktere Géza felesége, kis Magdika anyukája, Zsolt és a Rózsa kávéház egyik legfontosabb korábbi alkalmazottja és többek között Botond, Szabi és Ádám volt barátnője. 10 éven át volt állandó főszereplője a produkciónak, de néhány epizódra a 2013-as távozása óta legalább egy fél tucatszor visszatért (utoljára pár hete). Sokáig a Barátok közt egyik legnépszerűbb színésznője volt.

15. Gyebnár Csekka (Novák Gizella)

2008 óta a Barátok közt állandó főszereplője és Gizi megformálója. Karaktere Laci volt felesége, Vili bácsi és Zsolt egykori szereleme, Linda anyukája, és Ádám nagynénje. Az elmúlt években a Rózsa kávéház egyik legfontosabb alkalmazottja volt. Gizi a modernkori Barátok közt egyik legtöbbet látott főszereplője volt.

14. Domokos László (Berényi Attila)

A legfiatalabb Berényi-fivér 2009 óta, 12 éve látható a Barátok köztben. A történet szerint Attila, Zoli, Miki és Ági féltestvére, András mostohatestvére, Juli korábbi szeretője és jelenlegi felesége, Nóra volt barátja és Claudia egykori legfőbb szövetségese. Ezen kívül Máté nevelőapja és többek között Balázs és Timi nagybátyja. Volt a Berényi Kft ügyvezetője és több más vállalkozás vezetője is. Mára ő maradt az utolsó Berényi fiú, aki még a Mátyás király téren lakik.

13. Kőváry Tamás (Novák Csaba)

Szintén a Barátok közt eredeti szereplője. 1998-tól 13 éven át volt látható a sorozatban. Csaba nagyon sokáig a produkció fontos karaktere volt. Ő Laci és Éva fia, Imi mostohatestvére, Nóra egykori szeretője és több lány korábbi barátja. Sorozatbeli halála nagy port kavart a Novák család életében.

12. Kinizsi Ottó (Balassa Imre)

Pár hónappal a napi sorozat indulása után, 1999-ben csatlakozott a produkcióhoz. Közel 12 éven át volt meghatározó szereplője a Barátok köztnek. Karaktere Novák Éva unokaöccse, Laci nevelt fia, Csaba unokatestvére, Noémi mostohatestvére. Távozása előtt Nikolett párja és Kamilla mostohaapja volt. Imi ezer szálon kötődött a Mátyás király tér lakóihoz. Külön érdekesség, hogy Kinizsi Ottó az elmúlt évtizedben a Barátok közt egyik rendezője volt.

11. Mérai Kata (Berényi Júlia)

A színésznő 2006-ban érkezett a produkcióhoz. A sorozat 23 évéből 15-ben a sorozat főszereplője volt, ami már önmagában is nagy dolog. Karaktere, ha nem is vér szerint, de több szálon a Berényi család tagja. Juli András volt felesége, Attila jelenlegi neje, Claudia lánya, Vanda, Peti és Máté anyukája és Miklós többszörös sógornője. Nóra legjobb barátnője és a Berényi Kft elmúlt évtizedének egyik fontos tagja.

10. Németh Kristóf (Kertész Géza)

Pár hónappal a Barátok közt premierje után, 1999-ben érkezett a Mátyás király térre. Karaktere Vili bácsi és Magdi néni fia, Mónika és Ildi édestestvére, Bálint mostohatestvére, Tilda és Ricsi nagybátyja, Kinga férje és a kis Magdika nevelőapja. A történt szerint Géza a Mátyás király téren, aki a legtöbb lánnyal kavart, többek között Katával, Zsófival, Andival vagy épp Alizzal. Közel 15 évig volt a produkció meghatározó és egyik legnépszerűbb szereplője. Utoljára pár hete, Vili bácsi szülinapján volt újra Barátok közt.

9. Lékai-Kiss Ramóna (Szentmihályi Zsófia)

2002-ben érkezett és 16 éven át volt a Barátok közt egyik legfontosabb szereplője. A történet szerint Claudia unkahúga, Bence anyukája, valamint Zsolt és Miki volt felesége. A Mátyás király tér lakói közül ő kavart a legtöbb férfivel, többek között a felsoroltakon kívül Imivel, Gézával és Ádámmal is. Kiss Rami a távozása ellenére máig a produkció egyik legismertebb színésznőjének számít.

8. R. Kárpáti Péter (Berényi András)

A sorozat eredeti és 14 éven át az egyik legfontosabb szereplője. Karaktere Zoli, Miki, Attila és Ági mostohatestévre, Zsuzsa és Juli egykori férje, Kata, Bandi és Emma apja, Bandi nevelt apja, valamint Ákos, Balázs és Timi nagybátyja. A Berényi Kft volt vezetője és szinte végig a főtervezője és egyik tulajdonosa. András máig a Barátok közt egyik legemlékezetesebb figurája maradt. A sorozatbeli halála annyira felkavarta a széria történetét, hogy az akkoriban már csökkenő Barátok közt nézettségét is meg tudta emelni. R. Kárpáti Péter karaktere a halála után is megkerülhetetlen maradt a Mátyás király téren és a mai napig emlegetik.

7. Fodor Zsóka (Kertész Vilmosné Magdolna)

“A Magdi néni”. Fodor Zsóka a kezdetektől “csak” 11 évig volt a Barátok közt főszereplője, de egy ország emlékszik az alakítására. A mai napig, ha bárkit megkérünk, hogy mondjon három szereplőt a sorozatból, biztosan megemlíti Magdi nénit. A történt szerint Vili bácsi volt felesége, Ildikó, Bálint, Géza és Mónika anyukája és többek között Tilda és Ricsi nagymamája, valamint Zoli, Miki, András, Nóra, Laci és Zsuzsa nevelőanyja. A sorozatbeli halála pedig legalább annyira emlékezetes lett, mint a produkcióban való szereplése.

6. Ábrahám Edit (Berényi Claudia)

“A nagysasszony”, ahogy Zsolt mondaná. A színésznő szintén a sorozat alapszereplője volt, majd 16 év után távozott. Claudia ezen időszak alatt végig a Barátok közt egyik legfontosabb karaktere, valamint Miklós és Zsolt legnagyobb ellenfele volt. Ezen kívül Zoli volt férje, Juli és Ákos anyja, Zsófi nagynénje, Hanna nevelőanyja, Vanda, Peti és Máté nagyanyja, valamint számos Berényi gyermek nagynénje. Ábrahám Edit 2019-ben tért vissza a Barátok köztbe és alakításával azonnal, újra az egyik legnépszerűbb és legmeghatározobb szereplője lett a szériának. Összesen közel 19 évet töltött a Mátyás király téren.

5. Várkonyi András (Kertész Vilmos)

Az ország Vili bácsija a sorozat legelső részétől a mai napig szereplője a sorozatnak. A 23 év alatt 2-3 alkalommal, néhány hónapra tűnt csak el a Mátyás király térről, utoljára pont a covid helyzet miatt. Karaktere Magdi néni volt férje, Bözsi mama házastársa, Ildikó, Géza és Mónika apja, Bálint mostohaapja, Zoli, Miki, András, Nóra, Laci és Zsuzsa nevelőapja. Várkonyi András a Barátok közt egyik legismertebb szereplője.

4. Rékasi Károly (Bartha Zsolt)

A színész még 1998-ban, a produkció indulása után 1-2 hónappal csatlakozott a produkcióhoz. A 23 év alatt több alkalommal is hónapokra eltűnt a sorozatból, de mindig is a Barátok közt egyik legnépszerűbb szereplője volt. A történt szerint ő Krisztián testvére, Lili nagybátyja és keresztapja, Linda és Oszkár apja, Zsófi volt férje és többek között Gizi és Andi volt pasija. Az elmúlt éveket leszámítva Claudia és Miklós legnagyobb ellenfele. Rékasi Károlyhoz köthető a sorozat több emlékezetes alakítása is.

3. Tihanyi-Tóth Csaba (Novák Laci)

A SorozatWiki számításai szerint ő a Barátok közt egyetlen olyan szereplője, aki hosszabb ideig egyszer sem tűnt el a sorozatból. Így Laci lehet az, aki a legtöbbet volt látható a sorozatban. Karaktere Éva, Csilla, Orsi és Gizi volt férje, Csaba apja, Imi és Noémi nevelőapja és Adél nagybátyja. Tihanyi-Tóth Csabához köthető talán a produkció legtöbb vicces jelenete.

2. Varga Izabella (Dr. Balogh Nóra)

A színésznő szintén a sorozat alapszereplője és máig meghatározó tagja volt. Az általa játszott Nóra Miklós többedik felesége, Robi volt neje, Timi anyukája, Tóni nevelőanyja, többek között Csaba, Ádám és Attila volt párja, Levente élettársa, Rozi testvére és Lara nagynénje. 20 éve, egy fél-egy éves kimaradáson kívül végi meghatározó szereplője volt a Barátok köztnek. Karaktere az ügyvédi foglalkozása miatt a Mátyás király tér összes lakójához kötődött.

1. Szőke Zoltán (Berényi Miklós)

Talán nem meglepő, de a SorozatWiki szerint az “öreg Berényi” volt a Barátok közt legfontosabb szereplője. 2019-es távozásáig őt tartották a sorozat ki nem mondott, de első számú főszereplőjének. Szőke Zoltán messze-messze a sorozat legnépszerűbb színésze volt. Karaktere, Miki, Zoli testvére, Attila és Ági féltestvére, András mostohatestvére, Nóra férje, Zsófi volt házastársa, Timi és Balázs apja, Tóni nevelőapja, valamint az összes Berényi gyerek nagybátyja. Számos olyan elhíresült mondat köthető hozzá, mint “a Kft én vagyok”, “Pénz és sárm”, stb…, amit a Barátok közt egykori nézői máig emlegetnek és eljutott a sorozatot soha nem követők egy részéhez is. A Barátok közt mai, szombaton 20 órakor látható legutolsó epizódjában Szőke Zoltán is visszatér, így érdemes produkció régi és mostani nézőinek is érdemes lehet megnézni!

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna