Monty Sarhan, a SkyShowtime vezérigazgatója több új sorozat és friss évad érkezését is nyilvánosságra hozta a Marché du Film (Festival de Cannes) filmfesztiválon. A bejelentett 9 saját gyártású, vagy exkluzív széria premiere 2023-ban és 2024-ben várható. Sarhan azt is elárulta, hogy három nemrég megjelent, sikeres film is bekerül a kínálatba, és az is kiderült, hogy pontosan mikor.

Yellowstone

Nyilvánosságra hozták, hogy június 19-én jön a SkyShowtime-ra a Warszawianka című lengyel drámasorozat. A középpontban a  40 éves playboy, Franek Czułkowski áll. A férfi egy tehetséges író, aki megtapasztalta a sikert és a kudarcot, azonban csapdába esett személyes küzdelmei és a társadalmi elvárások között. Még ebben az évben bemutatásra kerül egy cseh-szlovák koprodukció, a The Winner. A 6 részes széria egy kis európai ország fiktív miniszterelnökének, Viktor Hudáknak a történetét meséli el, aki befejezi politikai karrierjét, és visszatér a mindennapi életbe. Amikor utódja radikálisan felborítja az összes politikai intézkedését rájön, hogy nagyon kevés hatalma van volt miniszterelnökként. A két sorozat korábban az HBO Maxon volt látható.

hirdetés

Szintén az év folyamán érkezik a streaming szolgáltatóra a Poker Face. A történet Charlie-ról szól, aki egy különleges adottságú, mások hazugságait felismerő lány. Egy gyanús halálesetet követően egy kaszinófőnök elől menekülve utazik át az Egyesült Államokon. Útközben színes karakterekkel találkozik, és különböző gyilkosságokat old meg. 2023-ban jön a SkyShowtime-ra Emma Stone, Nathan Fielder és Benny Safdie közös alkotása, a The Curse is. A produkció bemutatja, hogy egy állítólagos átok hogyan zavarja meg egy friss házaspár kapcsolatát, amikor megpróbálnak gyermeket fogantatni.

A platformra jön majd Taylor Sheridan legújabb sorozata is, a Special Ops: Lioness. A Zoe Saldaña főszereplésével készült, 8 epizódból álló produkcióban a CIA egy fiatal tengerészgyalogost toboroz, hogy barátkozzon össze egy terrorista lányával, hogy belülről buktassa meg a terroristaszervezetet. Még idén elérhetővé válik a Yellowstone 5. évadának 6 részes második fele. Korábban kiderült, hogy Kevin Costner az 5. szezon után otthagyja a sorozatot, a színész távozásával pedig befejeződik a sorozat.

A SkyShowtime-on lesz majd látható a Yellowstone előzménysorozatának, az 1923-nak a 2. etapja is. Az Oscar-díjas Helen Mirren és az Oscar-díjra jelölt Harrison Ford főszereplésével készült széria friss szezonja a Dutton család új generációját mutatja be. Érkezik majd a streaming szolgáltatóra a Sylvester Stallone nevével fémjelzett Tulsa King 2. évada is, melynek cselekményéről egyelőre nincs információ. Szintén megtekinthető lesz a platformon a népszerű videójáték alapján készül Halo című sorozat 2. etapja. A folytatás forgatása tavaly szeptemberben kezdődött el.

A sorozatok mellett vadonatúj filmek érkezését is bejelentették. Fél évvel a mozis bemutató után, június 23-tól a platformon is elérhető lesz az Azt mondta (She Said). A Times két riportere együtt robbantotta ki egy generáció legfontosabb sztoriját – azt a sztorit, amely segített beindítani a #MeToo mozgalmat, és megtörte az több évtizedes csendet, amely a hollywoodi szexuális zaklatásokat övezte. Július 6-án, 5 hónappal a magyar mozis premiert követően érkezik a SkyShowtime-ra a Babylon. Brad Pitt, Margot Robbie és Diego Calva közös produkciója a túlméretezett ambíciók és az elképesztő különcségek krónikája, amely több karakter emelkedését és bukását követi nyomon a féktelen dekadencia és züllöttség korszakában a korai Hollywoodban.

Január 13-án debütált a mozikban a M3GAN című horrorfilm, amely augusztus 14-én már a SkyShowtime-on is megtekinthető lesz. Gemma robotikus egy játékgyártó cégnél, és a mesterséges intelligencia segítségével kifejleszti a M3GAN névre hallgató, élethű babát, melynek rendeltetése, hogy a gyermek legnagyszerűbb társa, és a szülők legnagyszerűbb szövetségese legyen. Miután váratlanul a gyámsága alá kerül elárvult unokahúga, Gemma igénybe veszi a M3GAN prototípusát – és ennek a döntésének felfoghatatlan következményei lesznek.

hirdetés

Simán lement az RTL+-on a szexuális zaklatás felvétele - ezt tudni eddig a VV botrányról

Megszűnhet a Mentorház az X-Faktor idei évadában

Meghalt Bob Newhart, az Agymenők sztárja

ValóVilág: Szexuális erőszak miatt nyomoz a rendőrség

Megérkezett magyar szinkronnal az egyik streaming szolgáltatóra a 2024-es Zorro sorozat

Még júliusban véget ér a ValóVilág az RTL+-on és a Coolon