Február végén megírtuk, hogy márciusban milyen szériák érkeznek az Epic Dramára. Már most kiderült, hogy milyen új sorozatok és új évadok lesznek láthatóak áprilisban és májusban a csatornán. Mindkét hónapban érkezni fog egy-egy miniszéria és egy-egy népszerű sorozat folytatása is. Lássuk a részleteket!

Április 14-én lesz a hazai premierje a Christine Keeler tárgyalása című 6 részes miniszériának. A produkció szerdánként 21 órakor kerül műsorra. A BBC One 2019-es sorozata a brit történelem közelmúltjának egyik legbotrányosabb esetét dolgozza fel, amit manapság Profumo-ügyként ismernek. Az történet az 1960-as években, a hidegháború idején játszódik. A sorozat forgatókönyvírója a BAFTA-díjas Amanda Coe, sőt magát a sorozatot is jelölték a díjra 2020-ban. A modern kor kulturális és szexuális politikáját ismerve még inkább érdekes lehet a széria.

A hónap végén, május 26-án debütál az Epic Dramán A fehér hercegnő, mely innentől szerdánként 21 órakor kerül képernyőre. A Starz 8 részes sorozata, mely Amerikában 2017-ben ment, Erzsébet hercegnő és VII. Henrik kapcsolatáról szól. A brit történelmi dráma Philippa Gregory azonos című regénye alapján készült. Szó esik benne hatalomról, családról, szerelemről, valamint árulásról. Yorki Erzsébetet Jodie Comer (Megszállottak viadala), VII. Henriket pedig Jacob Collins-Levy (Ki vagy, Doki?, Az ifjú Wallander) alakítja.

A mi kis falunk egyik legismertebb színésze is csatlakozott a megújult Heti Heteshez

Marsi Anikó elárulta, hogy Gönczi Gáborral véglegesen eltűnnek-e a TV2 képernyőjéről

A legelejétől megismétli a Vészhelyzetet a TV2 Csoport egyik csatornája

Meglepő időpontban folytatódik a Kincsvadászok VIP a TV2-n

Lekerül a képernyőről a TV2 két meghatározó arca, Marsi Anikó és Gönczi Gábor (frissítve)
