Tavaly novemberben Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese beharangozta, hogy 2026-ban is lesz X-Faktor. Idén áprilisban kiderült, hogy két eddigi mentor is távozik a tehetségkutatóból. Pár napja leleplezték, hogy Majka, Gáspár Laci, ByeAlex és Solére lesznek az idei mentorok. Most azt is bejelentették, hogy kik lesznek a 2026-os X-Faktor műsorvezetői.

Miller Dávid négy, míg Pápai Joci két évad után távozik a produkcióból. A helyükre két új műsorvezető érkezik. Az egyikük Ember Márk színész-zenész, aki olyan produkciókban bukkant fel, mint a Futni mentem, a Hogyan tudnék élni nélküled?, az Egynyári kaland, a Csak színház és más semmi, A tanár, a Doktor Balaton, valamint a Valami Amerika című sorozat. Többek között a Sztárboxban és az RTL Reggeliben szerzett műsorvezetői tapasztalatot. Tavaly ősszel láthatták őt a nézők a Most Wanted – A hajsza versenyzőjeként is.

„Gyerekkorom óta nézem a tehetségkutató műsorokat, nálunk ez igazi családi program volt: együtt izgultunk és szurkoltunk a versenyzőknek. Ezért is jelent számomra különösen sokat, hogy idén már a helyszínről követhetem az eseményeket, és onnan integethetek a családomnak. Bízom benne, hogy támogató, segítő gondolatokkal tudom majd biztatni az énekeseket, hiszen mi, műsorvezetők leszünk az első lépcsőfok a színpadra vezető úton, velünk találkoznak elsőként. Emellett szakmailag is nagy lépésnek tartom ezt a lehetőséget, és igyekszem továbbvinni abból is, amit az eddigi műsorvezetők adtak Sebestyén Balázstól egészen Miller Dávidig.”

– mondta Ember Márk.

A másik házigazda pedig Köllő Babett színésznő, oktató, táncos és műsorvezető lesz. Köllő részt vett többek között a Celeb vagyok, ments ki innen!, a Nicsak, ki vagyok?, a Feleségek luxuskivitelben és a Pandora – A szelence átka című műsorokban. Zsűritag volt a Sztárban sztár 7. évadában, a Sztárban sztár leszek! több szezonjában és a Csillag születik 2025-ös etapjában is. A műsorvezetés sem ismeretlen számára, hiszen ő a Határtalan szerelem című reality házigazdája.

„Az, hogy Márkkal én vezethetem az X-Faktort, számomra sokkal több, mint egy új feladat – ez egy régi álmom beteljesülése. Őszintén mondom, hogy ez egy igazi bakancslistás pillanat az életemben. Mindig csodálattal néztem ezt a műsort, mert számomra az X-Faktor a tehetségkutatók királynője, ahol sorsok indulnak el, álmok válnak valóra, és valódi történetek születnek. Most, hogy ennek a részese lehetek, egyszerre érzek hatalmas hálát, izgatottságot és egy kis meghatottságot is. Nagyon komolyan veszem ezt a feladatot, mert tudom, mennyit jelent a versenyzőknek ez a lehetőség – és szeretnék én is hozzátenni ahhoz, hogy ez az élmény számukra felejthetetlen legyen. Alig várom, hogy elkezdődjön ez az utazás, hogy együtt nevessünk, izguljunk, és néha talán meg is hatódjunk. Köszönöm a bizalmat, igyekszem méltó lenni hozzá.”

– mondta Köllő Babett.

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Hátborzongató előzetest kapott a Netflix népszerű krimisorozatának új évada

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból

Hónapokon belül megszűnik a One egyik TV-szolgáltatása

Egy vadonatúj orvosos sorozat váltja A hegyi doktort a TV2-n