A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a május 27-i ülésén két pénzbüntetést is kirótt a TV2 Zrt-re. A testület ugyanis megállapította, hogy a médiavállalat “megsértette a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi előírásokat” azzal, hogy a Hunyadi sorozat első részét március 8-án, 20 órai kezdettel tűzte műsorra és ugyanaznap elérhetővé tette a TV2 Play-en is. A tévétársaság a III. korhatári kategóriába – a 12 éven aluliak számára nem ajánlottba – tartozó műsornak sorolta be az évad nyitányát, holott 16 éven aluliaknak nem ajánlottnak kellett volna megjelölnie (IV. korhatári kategória) és a csatornán csak 21 óra után tűzhette volna műsorra.

A Médiatanács közleménye szerint ezért a TV2 Zrt.-re 4 500 000 forintos bírságot szabtak ki, míg a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét 175 ezer forint megfizetésére kötelezték. A tévétársaságot további 1 700 000 forintra büntették amiatt, hogy a TV2 Play-en is téves volt a műsor besorolása, ebben az esetben plusz 150 ezer forintot róttak ki a vezető tisztségviselőnek. A TV2 Csoportnak egy közleményt is közzé kell tennie a jogsértés tényéről a TV2-n és a TV2 Play-en.

A testület ezen kívül eljárást indított annak megállapítására, hogy a TV2 Zrt. megsértette-e a további három alkalommal is a korhatár-besorolást. Az NMHH vizsgálja a negyedik rész 2025. március 15-én, 19:55-kor való adásba kerülését, valamint a kilencedik epizód április 12-ei 21 órás és az április 19-i 19:55-ös képernyőre tűzését is. Az ügyben később várható döntés.

hirdetés

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Vadonatúj előzetest kapott az Alien: Föld sorozat

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit

Ismét komoly műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en