A Trónok harca a 8. évaddal befejeződik, azonban az HBO párhuzamosan dolgozik 5 előzménysorozaton egyszerre, melyek közül az első – szerencsés esetben – 2020 környékén képernyőre kerülhet. A fantasy zsánerén belül azonban lesz egy nagy kihívója a Trónok harca franchise-nak, ugyanis az Amazon bejelentette, hogy sikeres tárgyalások után több évados A Gyűrűk Ura sorozatot terveznek.

Peter Jackson hihetetlen sikerű filmtrilógiát készített J. R. R. Tolkien regényei alapján, aztán sajnos A hobbitot is három részben adaptálta a rendező, a többség viszont örömmel barangolta be újra és újra Középfölde tájait. Az Amazon bejelentette, hogy a tévés feldolgozás épp úgy, mint a Trónok harca esetében, előzmény lesz, így eddig meg nem filmesített történeteket láthatunk majd Tolkientól.

Nagyon érdekes, hogy az Amazon mennyire bízik a produkcióban, úgy tűnik, hogy minden áron akartak maguknak egy olyan szériát, mint a Trónok harca. A cég részéről, illetve a Tolkien örökséget kezelő társaság oldaláról is magabiztos nyilatkozatok láttak napvilágot, melyek már most több évados sorozatként emlegetik az új Gyűrűk Urát. Egyelőre premierdátumról nem volt szó a bejelentés kapcsán, azonban a szerződés magában foglal egy spinoffot is, amennyiben A Gyűrűk Ura sikeres lesz. A produkció az Amazon Prime-on lesz látható, meglátjuk, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon melyik csatornára jön, ha bemutatják egyáltalán.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora