Március 29-én egy ünnepélyes gálaest keretein belül kihirdették a Televíziós Újságírók Díjának nyerteseit. Idén a 10., jubileumi gálán tizennégy kategóriából kerültek ki a győztesek, ráadásul a díj történetében most először külön díjazták a nőket és a férfiakat a mellékszereplő kategóriában. A Budapest Music Centerben tartott eseményen rekord létszámú vendég és híresség vett részt, de az online közvetítések által a nagyközönség is végig izgulhatta az estét.

A Televíziós Újságírók Díjának idei nyertesei

Az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét szakújságíróiból álló grémium díjazta a 2022-es év legkiemelkedőbb televíziós produkcióit és személyiségeit. A díjakat idén is a végső sorrendről szavazó szakújságírók adták át. A rendezvény elején beszédet mondott Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, aki a Televíziós Újságírók Díjának ötletgazdája és alapítója. A gála műsorvezetője idén is Gundel Takács Gábor volt, aki már ötödik alkalommal volt az esemény házigazdája. A győztesekről az esemény végén itt számoltunk be.

hirdetés

A Televíziós Újságírók Díja évről-évre vált egyre nagyobb volumenűvé, eleinte még csak sajtóközleményben hirdették ki a nyerteseket, 2016 óta azonban minden évben egy nagyszabású rendezvény ad otthont a gálaestnek. A díj 10 éves története során a tavalyi év után, most második alkalommal nem csak a meghívott vendégek, hanem online közvetítések révén a nagyközönség is figyelemmel kísérhette a gálaestet. A TV2 Csoport és az RTL ugyanis élőben közvetítette az eseményt az online felületein, az RTL.hu-n és a TV2 Play-en.

Gundel Takács Gábor, az este házigazdája

Az ünnepélyes gálán idén is számos televíziós vezető és a legtöbb nagy műsorgyártófőnök is ott volt. Többek között Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója, Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, Málnay B. Levente az AMC régiós vezérigazgatója, Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója, Borsány-Gyenes András, a Network4 elnöke, Dudás Gergely, az RTL bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese és Szabó Balázs, az RTL tartalomkezelésért felelős vezérigazgató-helyettese. Továbbá Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója, Radóczy Katalin, az AMC régiós programigazgatója, Herman Péter, az RTL kreatív igazgatója, Ökrös Gergely, a TV2 Csoport produkciós és kreatív igazgatója, valamint Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke. Az eseményen közel 60 híresség volt jelen, köztük Ábel Anita, Básti Juli, Dobos Evelin, Kékesi Gábor, Kovács Panka, Medveczky Balázs, Nagy Ervin, Németh Kristóf, Oroszlán Szonja, Pap Dorci, Patkós Márton, Simon Kornél, Staub Viktória, Sydney van den Bosch, Szabó Győző és Varga Ádám is.

2022 legjobb nagyszabású showműsora a Dancing with the Stars lett, a produkció első alkalommal vihette haza a díjat. Kasza Tibi műsora is először nyerte el ezt az elismerést, ugyanis idén a Szerencsekereket választották meg a legjobb vetélkedőnek. A legjobb gasztrorealitynek járó díjat is átadták, amit az Ide süss! és a Séfek Séfét megelőző A Konyhafőnök nyert el.

Egy év kihagyás után visszatért a legjobb mellékszereplőnek járó kategória, ám a díj történetében először külön díjazták a nőket és a férfiakat. Mindkettő elismerést A besúgó színészei vihették haza, ugyanis a legjobb női mellékszereplő a Horváth Adélt alakító Hermányi Mariann lett, míg a legjobb férfi mellékszereplő díját Thuróczy Szabolcs kapta Kiss Imre megformálásáért. A színész a színházi elfoglaltsága miatt nem ért oda időben, hogy átvegye a díját, azonban amikor megérkezett, Gundel Takács Gábor felhívta a színpadra, így ő is megköszönhette a győzelmet.

Szintén először nyert a legjobb reality kategóriában az Ázsia Expressz. A színpadon Fischer Gábor mondott köszönetet, majd Ördög Nórát és a stábot élőben kapcsolták Mexikóból, a produkció új évadának felvétele közben. A zsűri döntése alapján a legjobb heti sorozat a Zámbó Jimmy-ről szóló A Király lett. A legjobb női műsorvezető kategóriában idén 2020 óta először nem a hétszeres győztes Ördög Nóra nyert, az elismerést ugyanis ezúttal Lékai-Kiss Ramóna kapta. Azt már korábban tudni lehetett, hogy legjobb zsűritag kategóriában nem lesz „címvédés”, ugyanis a tavalyi győztes, Puskás Peti idén nem volt a jelölve. 2019 után ismét Majka nyerte el a legjobb zsűritag kategóriáért járó díjat, amit Papp Szabolcs vett át a rapper nevében.

Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője és a Televíziós Újságírók Díja alapítója

A legjobb napi sorozat kategóriában az esélyesek között ott volt a tavaly véget érő Jóban Rosszban is, de a győztes a tavalyi év után ismét a Keresztanyu lett. A legjobb talkshow díját a Spektrum Home-on futó Az első influenszerek kapta. Ehhez kötődik az este legemlékezetesebb pillanata is. Radnai Péter, a produkció műsorvezetője és producere a színpadra szólította a talkshowban részt vett Bánó Andrást, Horvát Jánost, Gát Györgyöt, Dévényi Tibort, Feledy Pétert, Kondor Katalint, Juhász Elődöt és Kovács P. Józsefet, majd az egész terem felállva, hosszasan tapsolta a televíziózás régi nagy legendáit.

A legjobb férfi műsorvezető a többszörös győztes, Till Attila lett, aki Sebestyén Balázst és Stohl Andrást előzte meg. A műsorvezető egy másik rendezvény miatt csak később érkezett meg, ezért a díjat Lékai-Kiss Ramóna vette át helyette. 2023-ban a legjobb színész és színésznő kategóriában A Király aratott. A Zámbó Editet megformáló Schell Judit vehette át a legjobb színésznőnek járó díjat, a legjobb színész pedig a fiatalabb Zámbó Jimmyt alakító Olasz Renátó lett, aki így Nagy Ervint és Patkós Mártont előzte meg.

A rendezvény a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagyszerű hangulatban zajlott le. A díjak átadását követően svédasztalos vacsora vette kezdetét, ahol a vendégeknek lehetősége nyílt arra, hogy közösen ünnepeljenek, beszélgessenek. Az eseményen több, mint 250-en vettek részt, a televíziós szakembereken kívül számos fotós és újságíró is jelen volt. A gálaest éjfél után ért véget.

A legjobb nagyszabású showműsor a Dancing with the Stars lett, a díjat Szebenszki Ákos felelős szerkesztő, Dombóváry Kristóf executive producer és Fehér Alexandra felelős szerkesztő vették át

A legjobb vetélkedő a Szerencsekerék, a díjat Kirády Attila az IKO kreatív igazgatója, Bányai Gábor a TV2 Csoport kreatív producere és Sydney van den Bosch vették át

A 2022-es év gasztro realityjének A Konyhafőnököt választották, a díjat Bagi Márta producer és Herman Péter az RTL kreatív igazgatója vette át

A legjobb női mellékszereplő A besúgóban nyújtott alakításáért Hermányi Mariann lett

A legjobb reality az Ázsia Expressz lett. A díjat Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója vette át, majd élőben kapcsolták Mexikóból Ördög Nórát, a produkció műsorvezetőjét.

A tavalyi év legjobb heti sorozatának A Királyt választották, a díjat átvette Herman Péter az RTL kreatív igazgatója, Kovács Dániel Richárd A Király főrendezője, Zomborácz Virág vezető forgatókönyvíró és rendező, Kovács István rendező, Gosztola S. Ábris vezető operatőr, Czeglédi Attila line producer és Bodzsár István producer

Az asztalnál balról Juhász Előd, Kondor Katalin, Kovács P. József, Gát György, Horvát János, Bánó András, Feledy Péter és Dévényi Tibor

A legjobb női műsorvezető idén Lékai-Kiss Ramóna lett

Herman Péter, az RTL kreatív igazgatója

A 2022-es év zsűritagja, a Sztárban sztár leszek! zsűrije, Majka lett. A díjat Papp Szabi vette át.

Az átadó újságírók asztala

A legjobb napi sorozat a Keresztanyu lett, a díjátvevők Hámori Barbara showrunner, Gonda Kata, Kenderes Csaba, Mezei Léda, Farkas Dénes, Józan László, Kékesi Gábor, Németh Kristóf, Szentiványi Zsolt, Dobos Evelin, Ullmann Mónika és Balázs Iván utómunka vezető.

A legjobb férfi mellékszereplő A besúgóban nyújtott alakításáért Thuróczy Szabolcs lett

Schell Judit és Staub Viktória

A legjobb talkshow Az első influenszerek lett. A díjat átvette Radóczy Katalin az AMC programigazgatója és Radnai Péter az AMC kreatív igazgatója, valamint a műsor producere.

Radnai Péter, Bánó András, Horvát János, Gát György, Dévényi Tibor, Feledy Péter, Kondor Katalin, Juhász Előd és Kovács P. József

Felhős György a Jóban Rosszban kreatív producere, Nyári Darinka (Ázsia Expressz), Kiss Ernő Zsolt (Ázsia Expressz) és Hajmási Dávid (Hazatalálsz)

A tavalyi év legjobb férfi műsorvezetője, Till Attila

A 2022-es év legjobb színésznője A Királyban nyújtott alakításáért Schell Judit lett

Malatinszky Péter a TV2 Csoport digitális média igazgatója, Pavel Stanchev a TV2 Csoport vezérigazgatója és Fischer Gábor a TV2 Csoport programigazgatója

A 2022-es év színésze Olasz Renátó lett, A Királyban nyújtott teljesítményéért

Nagy Ervin, a színész kategória másik jelöltje

 A három legnagyobb magyarországi tévétársaság vezetői: Málnay B. Levente az AMC régiós vezérigazgatója, Kolosi Péter az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, Dudás Gergely az RTL bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese és Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója

Schell Judit

Horvát János és Gát György

A Pepe című sorozat színészei, Simon Kornél, Kovács Panka, Básti Juli és Medveczky Balázs

Kalamár Tamás producer, Kolosi Péter az RTL tartalomért felelől vezérigazgató-helyettese, Zaras Andrea a TV2 Csoport tartalommenedzsment vezetője és Erdős Ákos a Paprika Studios regionális igazgatója 

Dévényi Tibor

Pap Dorci (Zsákbamacska) és Sydney van den Bosch (Szerencsekerék)

Ábel Anita és Hajmási Dávid

Ullmann Mónika, a Keresztanyu színésznője

Varga Ádámot A besúgóban nyújtott alakításáért jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában

A Dancing with the Stars-ért járó díjjal Dombóváry Kristóf a Paprika Studios produkciós igazgatója, László Péter a DWTS rendezője, Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető, valamint Fehér Alexandra és Szebenszki Ákos a DWTS felelős szerkesztői

Juhász Előd és Feledy Péter

Sass Dani, a legjobb gasztroreality kategóriában jelölt Ide süss! műsorvezetője

Lékai-Kiss Ramóna

Kovács István rendező, Nagy Ervin, Kovács Dániel Richárd A Király főrendezője, Schell Judit, Gosztola S. Ábris A Király vezető operatőre és Herman Péter az RTL kreatív igazgatója

Olasz Renátó

Hermányi Mariann

Ábel Anita, a legjobb gasztroreality kategóriában jelölt Ide süss! műsorvezetője

Herendi Gábor, Oroszlán Szonja és Szabó Győző közös szériája, a Brigi és Brúnó a legjobb napi sorozat kategóriában volt jelölve

Hámori Barbara a Keresztanyu showrunnere, Kovács Dániel Richárd az RTL fikciós művészeti főrendezője, Engelbrecht László a Solaz Média főgyártásvezetője, Bagi Márta a Solaz Media vezetője, Gosztola S. Ábris A Király vezető operatőre és Schell Judit

Kovács Dániel Richárd és Dobos Evelin, aki a A Séf meg a többiekben nyújtott alakításáért került a legjobb három színésznő közé

Németh Kristóf, a Keresztanyu színésze

Tilla és Thuróczy Szabolcs

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban