A SorozatWiki információja szerint a mai nappal távozott Pumer Imre a TV2 gyártási igazgatója. A szakember régebben az RTL Klub ugyanezen területének vezetője volt, a TV2 Csoportnál idén kezdett dolgozni. Ő felelt a belső saját gyártású, a külső gyártású szórakoztató műsorokért és a hírműsorokért is. Ezen kívül úgy tudjuk, hogy a TV2 és a legnagyobb műsorgyártójuk, az IKO együttműködésének egyik fontos láncszeme is ő volt.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a TV2 sajtóosztályát, ahol az információnkat megerősítették és a következő rövid választ kaptuk: “Pumer Imre a TV2 Csoport Gyártási Igazgatója a mai napon közös megegyezéssel távozott.”

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
