A vártnál sokkal előbb, már tegnap este elindult a Drága örökösök 2. évada az RTL Klubon. A napi falus sorozat, A mi kis falunk napi ismétlését váltotta. Nézzük meg, hogy alakult ezek után a hétfő este 18-49-ben.

A Fókusz 19,4 százalékos közönségaránnyal, kiemelkedő számokat produkált és simán leverte a szörnyen gyengén menő Hegyi doktor – Újra rendelt. A Drága örökösök 2. évadának legelső epizódja 20,6 százalékkal tarolt és egyben az este legnézettebb műsora is ez lett. Az Ökörapáti lakóit bemutató széria ugyan valamennyivel kisebb sikert hozott, mint a Pajkaszeg lakóit bemutató sorozat ismétlése, de így is hatalmas sikernek tekinthető a kezdése.

A Bezár a bazár! 10,7 százakkal szintén rossz eredményeket produkált és kikapott a napi falus produkciótól és a Mátyás király tér életét bemutató sorozattól is. Az említett Barátok közt 14,2 százalékkal viszonylag jól ment. Később az RTL Sodródás című filmje gyenge számokat produkált és kikapott a szintén nem túl erős Áll az alkutól, mely pontban 10 százalékot produkált.

Az RTL Klub esti (19-23 óra) közönségaránya 15,4 százalék lett – mely rendkívül jónak számít, a TV2– ugyanakkor 9,9 százalékos. Így az előbbi csatorna 5,5 százalékponttal megnyerte a főműsoridőt, 18-49-ben, gyakorlatilag másfélszer jobban nézték mint az utóbbi tévéadót.

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Az RTL leleplezte, mikor indul a Most Wanted testvérműsora, A visszavágó

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)