Vadonatúj műsorvezetővel bővül a TV2 Csoport életmód-csatornájának reggeli műsora. Nagy Réka a médiában a Topmodell leszek című VIASAT3-as műsorban lett ismert, amit meg is nyert végül. Tavaly az HBO új nagyszabású sorozatában, az Aranyéletben játszotta Márkó barátnőjét, idén ősszel pedig a Star Academy kísérőprodukciónak volt a női házigazdája. Hétfőtől csatlakozik Czippán Anetthez, Mádai Vivienhez, Polyák Lillához és Stohl Lucához és ős lesz a FEM3 Café új női műsorvezetője.

“Nagyon örülök annak, hogy újabb lehetőséget kaptam a TV2 Csoportnál. A FEM3 Caféban remek kollégákkal dolgozhatok majd együtt. Eddig csak vendégként jártam a stúdióban, de akkor is nagyon jól éreztem magam. Kinter Oszkár sokat segít nekem a rutinjával, ráadásul a tévézés mellett mindkettőnknek van modell múltja is, így bőven akad közös témánk. Azon leszek, hogy az adások során minden olyan kérdést feltegyek majd a vendégeinknek, ami a nézőket érdekli” – nyilatkozta Nagy Réka.

hirdetés

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

hirdetés