Június közepén írtunk arról, hogy idén ősszel több premier sorozat és új évadok érkeznek a magyar HBO csatornáira. A nyári cikkünkben azonban még nem tudtunk pontos kezdési időpontokat írni, most azonban számos újdonság premierjének dátumát leleplezte az HBO.
Szeptember 10-én, az amerikai premierrel egy időben, hétfőn 3:00-kor, valamint aznap 20:00-kor is képernyőre kerül az HBO-n a Fülledt utcák (The Deuce) című drámasorozat második évadának nyitóepizódja, mely az HBO GO-n is elérhetővé válik. A széria a New York-i pornókultúra születését és felemelkedését mutatja be az 1970-es évek elejétől egészen a nyolcvanas évek közepéig. Feltárja ezt a sok milliárd dolláros iparágat, amely mára az amerikai kultúra szerves részévé vált. Az új, második évad várhatóan az előzőnél eggyel hosszabb lesz, és kilenc részből áll majd. A széria hazai, szinkronos tévépremierje szeptember 23-én, 20 órakor lesz az HBO3-on.
Egyelőre tévés premierdátum nélkül érkezik két újdonság az HBO GO-ra szeptember közepén. Az egyik A boszorkányok elveszett könyve (A Discovery of Witches). A csatorna online tartalomszolgáltató felületén szeptember 15-én debütáló sorozat főszereplője egy Diana Bishop nevű történész, tanár és boszorkány. Partnere Matthew Clairmont kutató, tudós és vámpír, aki Diana segítségére siet, amikor a nő megtalál egy évszázadok óta elveszettnek hitt könyvet, melyre más természetfeletti lények is fenik a fogukat. A nagysikerű bestseller alapján készült sorozat újraértelmezi a misztikus lények világát.
Az utolsó, ősz eleji premier már átcsúszik októberre. A Jim Carrey főszereplésével készült keserédes vígjátéksorozat, a Most nevess! első része az HBO GO-n már augusztus 31. óta megnézhető, a hazai tévés bemutató azonban csak október 8-án lesz. A 10 epizódból álló évad főszerepében a Carrey alakított Jeff Pickles nevű színész áll, aki évek óta vezeti gyerekműsorát, és a kedvesség, bölcsesség mintaképe, emellett multimilliomos médiamogul. Amikor azonban ennek a mindenki által szeretett személyiségnek a családja a szétesés szélére jut, kénytelen szembenézni azzal, ki is ő valójában. A Most nevess! különlegessége, hogy a kultikus film, az Egy makulátlan elme örök ragyogása után 14 évvel dolgozik újra együtt Jim Carrey és a rendező, Michael Gondry.
A premier sorozatok és évadok mellett új részekkel folytatódnak az HBO-n és az HBO GO-n többek között a szeptember elején indult Hiúság vására, a Castle Rock, a Nagypályások, a Bizonytalan, a Fehér hó és az Agymenők című szériák is. (Fotók: HBO)