A Mellékhatás 1. évada 2020 áprilisában indult az RTL-en, és júniusban fejeződött be a csatornán. A produkció 2. szezonja 2023 márciusában debütált az RTL+-on, és júniusban került fel az utolsó rész az RTL Magyarország streaming szolgáltatására. A 2. etap 1. epizódja a tévéadón is képernyőre került, azonban a többi kizárólag az RTL+ Premiumon keresztül érhető el. 2024 márciusában Kolosi Péter, az Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem fog megvalósulni a 3. évad. Most kiderült, hogy a Mellékhatás 2. és egyben utolsó szezonja mikortól lesz látható a csatornán is.

A Mellékhatás 11 részes 2. szezonja november 24-én, hétfőn, 21:15-kor a Jobb később, mint soha 1. etapját követően indul az RTL-en. A produkció ezt követően minden hétköznap este látható lesz a csatornán. Ha valaki előbb szeretné pótolni, jelenleg a teljes sorozat elérhető az RTL+ felületén.

A történet középpontjában Dr. Széphelyi Zoltán áll, az Agapé klinika nőgyógyásza és várományos vezetője, aki titokban olyan kezeléseket folytat páciensein, amelyek visszafordíthatatlan következményekkel járnak. De számára a valódi probléma ott kezdődik, amikor az oligarcha Ludmann Zsolt jövőképét dönti romba a tiltott hormonkoktéllal. A főszereplőt Adorjáni Bálint kelti életre, a mellékkaraktereket pedig többek között olyan ismert színészek játsszák, mint Borbély Alexandra, Nagy Zsolt, Tenki Réka, Sztarenki Dóra, Molnár Áron és Szalay Bence.

hirdetés

Szombat este ismét műsorváltozás lesz a TV2-n

Megvan, hogy mikor jön az RTL-re Csuja Imre és Scherer Péter új sorozata

Premierözön novemberben: 16 produkció érkezik az RTL+-ra

Már forgatják a Dűne előzménysorozat 2. évadát

Novemberben egy új realityvel és két fontos műsor új évadával erősít a TV2

Ma indul a Most Wanted – A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)