Október közepén írták ki a pályázatot a közmédia új vezérigazgatói posztjára, melyet november 12-ig kell benyújtani. Kert Attila és Ruszkai Nóra után a SorozatWiki elsőként írta meg, hogy Horváth Dori Gábor is indul a pályázaton, a múlt hétvégén pedig kiderült, hogy Szabó Stein Imre is biztosan indul. Ezt követően Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazatójáról tudtuk meg, hogy beadja a pályázatát. Most újabb fejlemény történt.

Ruszkai Nóra a Media1-hez eljuttatott közleményben tudatta, hogy az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottjaként nemrégiben a Tisza parlamenti kommunikációs feladatait koordinálta. Munkaviszonyát nem tekinti politikai kinevezésnek, hanem közszolgálatot ellátó, hivatali alkalmazottként dolgozott. Ennek tisztázására hivatalos állásfoglalást nyújtott be a közmédia vezérigazgatói pályázatát lebonyolító Független Közmédia Testülethez.

A testület állásfoglalása szerint azonban az Országgyűlés Hivatalánál korábban betöltött kommunikációs vezetői munkaköre összeférhetetlen a tisztség betöltésével. Ruszkai Nóra közleménye szerint tudomásul vette a Független Közmédia Testület álláspontját és úgy döntött, hogy nem indul a pályázaton.

Ígéret: 2-3 hónapot csúszhat az RTL új magyar, napi sorozatának premierje

Csütörtökön nagy bejelentéseket tesz több tévétársaság is

Premierözön a Disney+-on: 12 produkció kerül fel novemberben

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka