Március közepe óta a koronavírus súlyosan érintette a legtöbb nemzetközi sorozat forgatását, Új-Zéland azonban alacsony esetszámmal úszta meg a járványhelyzetet. Ennek ellenére tavasszal biztonsági okokból az Amazon Prime-ra 2021-ben érkező A Gyűrűk Ura sorozat munkálatait is leállították. A GameSpot két héttel ezelőtt számolt be róla, hogy a virtuálisan megtartott Comic Conon kiderült, a stáb júliusban folytatta a felvételeket és gőzerővel zajlik a fantasy készítése.

A OneRing.net számolt be róla nemrég, hogy Aucklandben, ahol az Amazon Prime sorozatát is forgatták, súlyosbodni látszik a járvány, ezért A Gyűrűk Ura forgatását nemrég ismét leállították. A hírek szerint egy négytagú család megfertőződött koronavírussal, a hatóságok pedig egyelőre nem tudják, kitől kaphatták el a betegséget. Aucklandben emiatt megemelték a készültséget és szigorítottak a járványügyi szabályokon. Azt egyelőre nem tudni, hogy a rendkívüli helyzet meddig tarthat és mikor folytatódhatnak Új-Zélandban a sorozat és filmforgatások.

A produkcióról a közelmúltban egyre több minden derült ki, például az is, hogy A Gyűrűk Ura filmek három legendás figurája, Szaruon, Galadriel és Elrond is felbukkanhatnak benne. Az első szezon a tervek szerint 20 részes lesz, az Amazon pedig már a második etapot is berendelte a szériából. A történet a Másodkorban játszódik majd, több ezer évvel a Gyűrű Szövetsége előtt, így a legtöbbek szerint A szilmarilokat fogja feldolgozni.

hirdetés
hirdetés

Jövő héten műsorváltozás lesz az RTL-en: Sebestyén Balázs ellepi a hétköznap estéket

Kiderült, hogy mikor mérkőznek meg a magyar celebek a HELL Boxing Kingsben az RTL-en

Vasárnaptól nagy változás lesz a Megasztárban

Kiderült, hogy helyettesítik-e Noszály Sándort a Sztárbox döntőjében, ők lépnek ringbe a fináléban

Bejelentették, hogy mikortól közvetítik a HELL Boxing Kings mérkőzéseit az RTL-en

Ő nyerte a Sztárban sztár All Starst