A Netflixen 2019 márciusában debütált a Hajsza a túlélésért (Drive to Survive) című dokumentumsorozat 1. évada. Azóta 3 szezon készült belőle, melyekben bemutatták az előző Forma-1-es világbajnokságok legfontosabb pillanatait, kulisszák mögötti eseményeit. Augusztus végén nyilvánosságra hozták, hogy 2022-ben érkezik a széria 4. etapja is. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a 4. szezon márciusban debütál, azonban a pontos premierdátum csak most derült ki. A Netflix a Super Bowl szünetében jelentette be, hogy a Hajsza a túlélésért 4. évada március 11-én, pénteken kerül fel az online videótár kínálatába.

Max Verstappen októberben élesen bírálta a produkciót, melyet ezután néhány pilóta a védelmébe vett. A világbajnoki címvédő kijelentései ellenére minden bizonnyal sokan várják a következő évadot, ugyanis minden idők egyik legizgalmasabb szezonját dolgozza majd fel. A 2022-es Forma-1-es világbajnokság első versenyét március 20-án rendezik Bahreinben.

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Bemutatjuk, hogy mit kell tudni a Most Wanted 2. évadának szökevényeiről

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik egy török drámasorozat új évada

Rendkívüli időpontban ér véget A hegyi doktor újra rendel 19. évada a TV2-n

A vártnál később érkezhet a Vaják utolsó évada

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel augusztusban