A Dexter 2006 őszén debütált az amerikai Showtime-on. A Michael C. Hall főszereplésével készült sorozat végül 8 évadot követően 2013-ban véget ért. A széria Magyarországon a VIASAT3-on és a VIASAT6-on került képernyőre. Tavaly bejelentették, hogy érkezik a Dexter előzménysorozata, idén júliusban pedig kiderült, hogy a Dexter: Eredendő bűn (Dexter: Original Sin) címre hallgató produkció hazánkban a SkyShowtime-on lesz látható. Arról azonban egészen eddig nem volt információ, hogy mikor érkezik a platformra.
A SkyShowtime most bejelentette, hogy a Dexter: Eredendő bűn 10 részes 1. évada január 30-án, csütörtökön debütál a streaming szolgáltatón. A széria korábban már kapott egy előzetest, most pedig egy újabb ajánló érkezett hozzá, amely a cikk alján tekinthető meg.
Az 1991-ben, Miamiban játszódó sorozat Dexter életét mutatja be, amint diákból bosszúálló sorozatgyilkossá válik. Amikor vérszomjas vágyait már nem veheti félvállról, Dexternek meg kell tanulnia uralkodni a gyilkos ösztönein. Az apja, Harry útmutatásával egy sajátos erkölcsi kódexet követve igyekszik elkerülni a hatóságok célkeresztjét, miközben megtalálja és megöli azokat az embereket, akik rászolgáltak arra, hogy kiiktassák őket a társadalomból. Ez komoly kihívást jelent a fiatal Dexter számára, amikor a Miami rendőrség törvényszéki gyakornokaként vállal munkát.

Ő lesz az Útközben elmeséled 2. évadának utolsó vendége

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)

Kastélyban játszódó, vadonatúj taktikai realityt indít jövőre a TV2

Egyre biztosabb, hogy év végén megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

700 ezer előfizető - a 3 legnagyobb fizetős streaming szolgálató közé kerülhetett hazánkban az RTL+

