A mai napon tartják a legnagyobb tévés konferenciát, a Big Picture-t. Ennek keretein belül Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese több fontos bejelentést is tesz. Nyilvánosságra hozta, hogy jövőre egy vadonatúj vetélkedő érkezik az RTL-re, amely a 5 Golden Rings című holland formátum alapján készül.

A vetélkedő az Öt Aranykarika címet kapja, amelynek minden részében két darab, két-két tagú csapat játszik. A csapatoknak 5 aranykarika áll a rendelkezésére. A nekik feltett kérdésekhez tartozik egy-egy kép, ami egy hatalmas, kör alakú LED padlón jelenik meg, a karikákat pedig a válaszuk szerinti helyre kell elhelyezniük rajta. Ha rosszul válaszolnak, elveszítenek egy karikát, de ha a helyes helyre rakják az eszközt, akkor a következő körbe lépnek. Minden egyes szint több pénzt ér, de a karika minden alkalommal kisebb lesz. Az 5. körben, a döntőben pedig csak egy győztes lehet.

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján