Hétfőn indult a TV2 nyári műsorrendje, mely esténként teljes egészében ismétlésből áll. Az új struktúra azonban önmagában és az RTL Klub sorozatai ellen is katasztrofálisan nyitott. A hegyi doktor – Újra rendel 18-49-ben fele annyi nézőt sem érdekelt, mint a Fókusz és a Barátok közt. 100 ezer fiatalt sem tudott leültetni a TV2 elé és 10 százalékos közönségarányt sem tudott szállítani. A német széria legalább a teljes lakosság körében közepes adatok produkált. A vele szemben látható Fókusz közel 20, és Barátok közt majdnem 16 százalékos közönségaránnyal taroltak és utóbbi az új időpontja ellenére is jól ment.

Később a Pénzt vagy éveket és az Ezek megőrültek! ismétlései már mindkét korosztályban bedőltek és 18-49-ben messze 10 százalékos közönségarány alatt teljesítettek. Az előbbi ellen látható Éjjel-Nappal Budapest közepes nézettséggel is simán verte Kasza Tibor műsorát, míg utána a Dr. Csont késő esti, de még a kora éjszakai epizódja is jobb eredményeket ért el, mint Majka és Tilla realityje.

18-49-ben, főműsoridőben (19-23 óra) az egész TV2 durván beesett 10 százalék alá és csupán 7,7-es közönségarányt szállított. A hétfőn szintén nyári műsorrendre váltó RTL Klub nemhogy rontott, hanem elsőre javított és 13,3 százalékos share-el jobban hozott mint az előző hétfőn amikor még A Fal látható volt a csatornán. Íme a részletek adatok: (A grafikon kattintásra nagyítható.)

hirdetés

A hegyi doktor – Újra rendel: 444 ezer (13,9%), 18-49: 82 ezer (8,6%)
Fókusz: 557 ezer (18%), 18-49: 187 ezer (19,9%)
Barátok közt: 521 ezer (15,1%), 18-49: 165 ezer (15,9%)

Pénzt vagy éveket: 398 ezer (10%), 18-49: 97 ezer (7,8%)
Éjjel-Nappal Budapest: 421 ezer (11%), 18-49: 158 ezer (12,1%)

Ezek megőrültek!: 255 ezer (7,4%), 18-49: 100 ezer (7,6%)
Dr. Csont 12×01: 316 ezer (9,1%), 18-49: 157 ezer (11,8%)
Dr. Csont 12×02: 261 ezer (11,2%), 18-49: 123 ezer (12,3%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban