A Nyerő Páros – Barátok közt különkiadás december 6-tól megtekinthető az RTL+ Premium előfizetői számára, az RTL lineáris csatornáján azonban 9-e, hétfő óta kerül képernyőre esténként. A 5 részből álló reality házigazdája ezúttal is Sebestyén Balázs volt, akinek a játékok alkalmával ismét Kabát Péter volt a segítője. A Nyerő Páros azonban a mai napon véget ért a csatornán.

A Nyerő Páros Barátok közt különkiadásában 6 pár költözött be a villába. A fináléba három pár jutott be; Németh Kristóf és Németh-Szikriszt Zita, Solti Ádám és Solti Berni, valamint Szabó Kitti és Oláh Martin. A döntő játéka után Solti Ádám és Solti Berni búcsúztak, így ők végeztek a harmadik helyen. Az utolsó feladatot követően Németh Kristóf és Németh-Szikriszt Zita lett a győztes, így ők lettek a reality Barátok közt különkiadásának nyerő párosa.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra