A Keresztanyu és a Hotel Margaret gyártócége, a Scripted Productions által júniusban meghirdetett sorozatötlet pályázatra közel száz nevezés érkezett. Ezek közül a legjobb tíz augusztus 9-én egy nyilvános pitchfórum keretein belül prezentálhatta ötletét. Ők voltak a zsűri tagjai, akiknek a pályázók bemutatták a projektjeiket: Herman Pierre, az RTL Magyarország kreatív igazgatója, Szász János filmrendező, Tasnádi István drámaíró és forgatókönyvíró, Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, valamint Hámori Barbara és Tóth Csaba a Scripted Productions képviseletében.

hirdetés

Ez volt a gyártócég első pitchfórumja, ennek ellenére nagyjából 50-en megjelentek rajta. Az esemény körülbelül 10 órától 14:30-ig tartott, a tíz prezentáció után pedig a zsűri félrevonult, hogy meghozza a végső döntést. Eredetileg a legjobb három projekt bekerült volna a Scripted Productions sorozatfejlesztési programjába, a győztesnek pedig pilot epizódot forgatott volna a cég. Azonban végül változtattak ezen az elképzelésen és a három helyett négy pályamunkát jutalmaztak.

Harmadik helyezett lett Kertész Zsanett Just Love című produkciója. Ez egy Budapesten játszódó antológia, melynek középpontjában a szeretet és a boldogság keresése áll. A második helyen pedig Dombóvári István és Ábrahám Ádám végeztek a Netperces novellákkal. Műfaját tekintve hasonló az előzőhöz, ebben a műben viszont az alkotó a XXI. századi technológia árnyoldalát mutatja be. Az dobogó legfelső fokára ketten állhattak fel, ugyanis a zsűri nem tudott dönteni a két pályamunka között.

Az egyik győztes Pátkai Marcell Gedeon bácsija lett, mely egy történelmi dramedy fekete humorral fűszerezve. A történet egy fodrászról szól, aki a 70-es években él és a hajvágás mellett csempészkedéssel is foglalkozik. Így kénytelen kettős életet élni, munkakörnyezete pedig szinte hidegháborús csatatérré válik. A másik nyertes Bácskai Bálint és csapata Álmoshegy című thrillere, amely egy True Detective-hez hasonló komor világban játszódik. Eleinte csak állattetemek jelennek meg, később azonban egy gyilkosság is történik. Sokan úgy gondolják, hogy egy több száz éve alapított rend, a Vörös Barátok állhat a dolgok hátterében.

A Scripted Productions mindkét műnél finanszírozza, hogy elkészüljön a forgatókönyv hozzájuk. Ezután a zsűri újra összeül és a jobb verziónak le is forgatják majd a pilot epizódját. Természetesen a pilot elkészítése önmagában még nem jelenti azt, hogy sorozat is lesz a műből, de jelentősen növeli az esélyeit.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban