Az álommeló 2. évada március 25-én indult az RTL-en. A műsor azóta hétköznap esténként volt látható a csatornán. A produkcióban az 1. etaphoz hasonlóan a Cápák között egyik cápája, Balogh Levente kereste az új elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kellett elvégezniük.
A reality a mai napon, 30 adást követően azonban véget ért. A szerdai adásban Péternek kellett távoznia, aki nem tudott élni a Balogh Leventétől kapott második lehetőségével, így pedig Eszter és Rachel jutott a döntőbe, akiknek még két munkanapon kellett teljesíteniük a végső győzelemért. Kettejük közül végül Eszter bizonyosodott jobbnak, ezért ő kapta az álommelót, ezzel pedig Balogh Levente elnöki asszisztense lett. A győztes bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat is kap.