Az X-Faktor az elmúlt másfél évtized legnézettebb televíziós műsora. A legutóbbi, 12. évada egy év kihagyás után, tavaly szeptember 7. és december 7. között került képernyőre. A műsor jövője már a szezon kétharmadánál eldőlt, akkor ugyanis bejelentették, hogy 2025-ben érkezik a tehetségkutató 13. etapja.
Azóta nem sok hír érkezett a produkcióval kapcsolatban, a ma esti Fókusz adásában azonban nyilvánosságra hozták, hogy kik lesznek a következő évad zsűritagjai és műsorvezetői. A műsorban kiderült, hogy a tehetségkutató 13. szezonjában a tavalyi évhez hasonlóan Tóth Andi, Majka, Valkusz Milán, valamint Gáspár Laci lesznek a mentorok, utóbbi énekes immáron kilencedik alkalommal fogja értékelni a produkciókat. Az X-Faktor műsorvezetői pedig ismét Miller Dávid és Pápai Joci lesznek, így 2024 után most is két házigazdája lesz a tehetségkutatónak.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

