Az HBO Europe március végén bejelentette, hogy 3 év után újabb magyar gyártású sorozatot forgat, A besúgó címmel. Most kiderült, hogy a szériának olyan megtiszteltetésben lesz része, melyben korábban egyetlen magyar sorozatnak sem. Nyilvánosságra hozták, hogy A besúgó világpremierje a Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon (GIFF) lesz november 7-én. Az eseményen a széria alkotója, Szentgyörgyi Bálint és az HBO producere, Závorszky Anna is jelen lesz. A vetítés után egy közönségtalálkozóra is sor kerül majd. Részletek az HBO közleményében:

Itthon még be sem mutatták Szentgyörgyi Bálint első sorozatát, A besúgót, de máris magáénak tudhat egy olyan címet, amelyet eddig egyik magyar sorozat sem: A-kategóriás, nemzetközi filmfesztiválon lesz a világpremierje!

Genfi Nemzetközi Filmfesztivál (GIFF) keretén belül a „nemzetközi sorozat” (International Series) kategóriában fog versenyezni az HBO új magyar sorozata. A november 5-14. között megrendezésre kerülő fesztiválon a sorozat alkotója, Szentgyörgyi Bálint és az HBO producere, Závorszky Anna is részt vesz a november 7-i díszbemutatón, ahol a vetítés után közönségtalálkozóra is sor kerül.

„Alapvető alkotói misszómnak tekintem a hazám történetének átélhetővé tételét egy nyugat-európai közönség számára. Így hatalmas büszkeséggel és várakozással tölt el, A besúgó genfi debütálása”

– mondta Szentgyörgyi Bálint a genfi fesztiválmeghívás kapcsán.

A 8 részes sorozat író-rendezője Szentgyörgyi Bálint, a további rendezői pedig Mátyássy Áron és Miklauzic Bence. Az HBO producerei Závorszky Anna és Jonathan Young, a gyártásért a Proton Cinema és producerként Petrányi Viktória felel.

1985. A kommunista Magyarország a politikai változások küszöbén. A húszéves Geri szíve tele van izgalommal és várakozással; Budapestre költözik, hogy a Gazdaságtudományi Egyetemen tanuljon. Kollégiumi élete első napján csatlakozik egy csapat demokratikus ellenzéki fiatalhoz, akik tüntetéseket szerveznek a kommunista rendszer ellen. A csoportot Száva Zsolt, a karizmatikus fiatal diák vezeti, aki hamarosan Geri legjobb barátja lesz. A vidéki srác élete egy pillanat alatt megváltozik a gyönyörű lányok, bulik és politikai viták hatására. Geri azonban súlyos titkot őriz. Az Állambiztonság besúgója, akinek nincs választása: ha életben akarja tartani súlyosan beteg öccsét, akkor szüksége van az állam által biztosított gyógyszerre…

A sorozat főbb szerepeiben olyan tehetséges fiatal színészek láthatóak, mint Váradi Gergely (Guerilla, Fekete kecske), Patkós Márton (Napszállta, Kincsem), Szász Júlia (Seveled, Bátrak földje), Szőke Abigél (Akik maradtak), Lengyel Benjámin (Űrpiknik, Szép csendben), Varga Ádám (A Tanár, Alvilág, Viharsarok), Hermányi Mariann (Toxikoma), Borbély Richárd (Korhatáros szerelem, Mintaapák), Márkus Luca (Egynyári kaland, Drága örökösök) és Vas Judit Gigi.  A tapasztalt művészgenerációt Thuróczy Szabolcs (Aranyélet, Drakulics elvtárs), Mácsai Pál (Terápia), Funtek Frigyes (Eszmélés, Randevú Budapesten), Radnay Csilla (Nyitva), Szabó Simon (Megdönteni Hajnal Tímeát), Gyabronka József (Lajkó – Cigány az űrben, Kincsem), Znamenák István (Aranyélet, Terápia, Drakulics elvtárs), Ördög Tamás (a Dollár Papa Gyermekei színi társulat vezetője) és Hajdú Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál) képviseli.

hirdetés
hirdetés

Kiderült, mikor ér véget A bosszú csapdájában

Premierdátumot kapott a Netflix bűnügyi sorozatának utolsó évada

Kiderült, hogy hány órakor lesz látható a Remények földje 3. évada

Új falus sorozat indul ma este (x)

Már a 7. évadával tér vissza ma este az egyik népszerű magyar műsor (x)

Majka egy évig távol maradhat a tévézéstől