Március 8-án debütált a Hunyadi-sorozat a TV2-n, az első hétvégéjén három rész, a következő hétvégén pedig további két epizód került adásba. Azóta hetente egy új résszel, szombatonként 21 órakor láthatóak a legújabb epizódok. A kaland-történelmi széria hatalmas siker, egyrészt az idei év eddigi legnézettebb televíziós tartalma, másrészt pedig az indulása óta minden héten a heti toplisták élén végez. A 10 részből már 7 képernyőre került, így már nincs sok hátra a sorozatból!

A Hunyadi grandiózus fináléja április 19-én, nagyszombat este kerül sugárzásra a TV2-n és a SuperTV2-n. A széria befejező része az eddigi 52 perces epizódok helyett jóval hosszabb, 84 perc hosszúságú, valamint itt kerül bemutatásra a produkció legdrágább és az ígéretek szerint leglátványosabb jelenete, a Nándorfehérvári csata. Sőt ez a nagyszabású epizód nemcsak a TV2-n, hanem a televíziós vetítés előtt néhány nappal nagyvásznon is megtekinthető lesz.

Április 16-án, a finálé előtti szerdán ugyanis a Cinema City mozitermeiben levetítik a Hunyadi 10. részét. Ez egy egyszeri lehetőség lesz, ugyanis kizárólag 20 órakor adják majd a sorozat befejezését, más napokon és más időpontokban nem. A Cinema City honlapján már meg is lehet vásárolni a vetítésre a jegyeket.

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

Két fontos műsorvezető is távozik az RTL Reggeliből

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik áprilisban

Megvan, hogy mikor jön az Enola Holmes 3. a Netflixre

Háromnapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján