Az Ozark 2017 nyarán debütált a Netflixen, a produkcióról sokan azt gondolták, hogy mindössze egy Breaking Bad utánzatról van szó. A főleg vígjátékokból ismert Jason Bateman és Laura Linney azonban kiváló játékukkal hallgattatták el a szkeptikusokat, és mostanra a történet is szépen kinőtte magát. Az Ozark arról szól, hogy egy pénzügyi tanácsadó, Martin Byrde kihúzza a gyufát az egyik mexikói drogkartellnél, ezért családjával együtt a nem túl barátságos Missouriba kell költöznie, hogy ott pénzt mosson, saját maga is komoly bűnözővé válva. Ebben segítségére van neje, Wendy is, aki az idén márciusban bemutatkozott 3. évadban már kissé túl lelkesen vett részt a családi bizniszben.

Az Emmy-díjas produkció rajongóinak rossz hír, hogy a sötét hangulatáról ismert sorozat 4 évad után befejeződik. A következő szezon azonban az eddigi, 10 részes etapoknál jóval hosszabb, 14 epizódos lesz, melyet két részre bontva mutat be a Netflix. Azt egyelőre nem tudni, hogy az Ozark következő, 7 részes adagja mikor kerülhet képernyőre. A showrunner Chris Mundy azonban köszönetét fejezte ki az online videotár felé, amiért a lezáró szezonnal lehetővé teszik a stábnak, hogy megfelelő befejezést írjanak a Byrde-családnak.

hirdetés

Ezek a vadonatúj sorozatok és friss évadok érkeznek még idén a Disney+-ra

Vadonatúj előzetest kapott az Andor hamarosan debütáló 2. évada

Ezek a SkyShowtime legnagyobb áprilisi újdonságai

Jövő héttől átalakulnak az RTL hétköznap estéi – itt az új műsorrend

11. heti nézettség - Remekül indított A Nagy Duett

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

hirdetés