A Disney tavaly ősszel közölte az első részleteket az Ewan McGregor főszereplésével készülő Obi-Wan Kenobi sorozatról, melynek főszereplője a közkedvelt jedi-mester lesz. A produkció a Birodalom felemelkedése utáni évekről és arról szólhat majd, hogyan élte meg a klónok háborújának hőse, hogy rendje feloszlott. A széria 2020 januárjában már előkészületi fázisban volt, a Lucasfilm azonban a forgatókönyveket látva leállította a munkálatokat és a nulláról kezdték újra a projektet.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a produkcióban a Star Wars egyik legismertebb figurája, azaz Anakin Skywalker is felbukkanhat majd. Hayden Christensen legutoljára 15 éve bújt a bukott jedi-lovag bőrébe, illetve a Skywalker kora című film egyik végső összecsapásában a hangja volt hallható. Több amerikai lap is most arról számolt be, hogy Anakin mellett az első három rész egyik közkedvelt figurája, Padmé Amidala is visszatérhet az Obi-Wan Kenobi szériában. A We Got This Covered szerint a naboo-i hercegnő visszaemlékezések formájában tűnhet fel a képernyőkön, a Disney ezekkel a soha nem látott jelenetekkel mélyítené el Anakin és Padmé kapcsolatát.

Natalie Portman két ismert franchise-ba is visszatérhet ezzel, hiszen a legújabb Thor filmben, a 2022-ben érkező Love and Thunderben a színésznő sok év után ismét Jane Foster bőrébe bújik.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora