Rövid időn belül másodszorra kellett leállítani a Barátok közt forgatását, mert újabb közreműködő lett koronavírusos a stábban. A produkciónál azonnal megtették a szükséges óvintézkedéseket, és miután mindenki negatív teszteredményt produkált, mától újraindult a forgatás. A sorozat felvétele ezúttal egy hétig szünetelt, ez idő alatt a stábtagok és szereplők újabb PCR szűrésen vettek részt, valamint fertőtlenítették a stúdiót és a hozzá tartozó helyiségeket.
A COVID tesztek nem mutatták ki, hogy a vírus jelen lenne, így folytatódnak a Barátok közt munkálatai. A sorozat első
koronavírus-érintett dolgozója felépült a betegségből, jó a közérzete, két negatív PCR teszttel rendelkezik, ezért munkába állhat. A másik koronavírus fertőzött közreműködő állapota kielégítő. A produkció gyártója felkészült arra, hogy a jelenlegi, kiszámíthatatlan járványhelyzetben további leállásokra lehet számítani, ezért átszervezi munkafolyamatokat, ehhez igazítja a munkarendet. A Barátok közt továbbra is minden hétköznap 17:05 és 22:55 órától látható az RTL Klubon.
hirdetés
A májusi BL-döntőt az RTL-en fogjuk közvetíteni - interjú Szabó Balázzsal és Zelenyánszky Balázzal
Karácsonyi különkiadással jelentkezik az egyik magyar sorozat az RTL-en
Több új sorozatról és friss évadról is kiderült, hogy mikor érkezik a Maxra
Ekkor ér véget a Dancing with the Stars 5. évada a TV2-n
A Nyerő Páros miatt újraálmodták a Barátok közt főcímét
Winona Ryder, Zac Efron és Ryan Gosling - itt vannak a Max decemberi filmpremierjei
hirdetés