Eddig nagyon keveset lehetett tudni, hogy tavasszal milyen műsorokkal készül a TV2. Leginkább csak találgatások voltak, most azonban két nagyszabású produkció is kiderült. Dirk Gergens, a cégcsoport vezérigazgatója a Kreatívnak adott interjúban elmondta, hogy újra jön A Nagy Duett és elhozzák az itthon kevésbé ismert Ninja Warrior című különleges vetélkedőt is.

A formátum eredetije a japán SASUKE című műsor, mely 1997-ben indult. A nemzetközi tévés piacon a 2009-ben bemutatott amerikai verzió terjedt el és várhatóan hozzánk is ez kerül. A japán változatban minden adásban 100 versenyző indul, egy négy részből álló pályán kell végigmenniük. Minden egyes pályaszakaszt egyre nehezebb teljesíteni, de a játékosoknak végig kell menniük a továbbjutáshoz. A verseny többnyire reggel kezdődik, és jóval naplemente után ér véget. Időbeli korlátok miatt általában csak a próbálkozások nagyjából felét közvetítik, attól függően, hogy hány versenyző jut tovább az adott körben. A japán kiadás eddigi 3100 versenyzője közül mindössze 4 teljesítette sikeresen a pálya mind a négy részét, ezzel a műsor úgy híresült el, mint “a világ legnehezebb akadálypályája”.
A harmadik szakaszban kifejezetten a felsőtest erejét teszik próbára. Itt olyan eszközök vannak a pályán, amelyeken lógva, csak a kezeket használva kell haladni. Ez az egyetlen rész, ahol nincs időmérés. Ezt a részt évről-évre egyre nehezebb teljesíteni, többször is előfordult már, hogy a harmadik pályán senki nem jutott végig. Az utolsó pályaszakaszon mindig ugyanaz a feladat: egy torony tetejébe kell feljutni, meghatározott időn belül. Minden alkalommal, amikor valaki teljesíti a pályát, a torony egyre magasabb lesz, melyre a japán verzióban 19 év alatt mindösszesen négyszer került sor.


Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

Két fontos műsorvezető is távozik az RTL Reggeliből

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik áprilisban

Megvan, hogy mikor jön az Enola Holmes 3. a Netflixre
