Múlt vasárnap ért véget a Cápák között az RTL Klubon. Eddig úgy volt, hogy a helyére nem érkezik semmilyen nagy premier és a következő hetekben a sávjában filmek lesznek láthatóak. Most azonban kiderült, hogy ez csak egyetlen hétvégén lesz így és jövő vasárnapra műsorváltozást jelentett be az RTL Magyarország. Megvették ugyanis Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök főszereplésével készült vígjátéksorozatot (Szluga naroda), melynek magyarországi premierje jövő vasárnap 18:50-kor dupla résszel lesz látható az RTL Klubon. Így számos európai ország után hazánkban is bemutatkozik a széria. A nép szolgája magyar címet kapott produkció még bőven a háború előtt, 2015-2019 között 51 részen át volt képernyőn Ukrajnában. Részletek a tévétársaság közleményében:

hirdetés

Országos televíziós premierként az RTL Klubon látható A nép szolgája című ukrán sorozat, melynek főszerepét a háború sújtotta Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij alakítja. A forgalmazó a sorozat sugárzási jogainak értékesítéséből származó becsült jutalékát, 50 ezer eurót jótékony célra, az Ukrán Vöröskereszt támogatására fordítja. Az RTL Magyarország a sorozat jogainak megvásárlásával nemcsak hozzájárul ehhez az adományhoz, de egyúttal felajánl további 30 millió forintot az Ökumenikus Segélyszervezet javára, az ukrán bajbajutottak megsegítésére. A nép szolgája első két epizódjának tervezett premierje március 20-án lesz az RTL Klubon.

Magyarországon elsőként az RTL Klub tűzi műsorára a háború sújtotta Ukrajna elnökének főszereplésével készült A nép szolgája című, három évadot megélt ukrán vígjátéksorozatot. A március 20-i tervezett premiert követően a sorozat első évada minden vasárnap 18.50-től dupla epizóddal látható majd az RTL Klubon. A 2015 és 2019 között gyártott sorozat epizódjait a televíziós sugárzást követően az RTL Most-on is megtekinthetik a nézők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök politikai pályafutása előtt hazájában népszerű színész, komikus, forgatókönyvíró, filmproducer és rendező volt. Studio Kvartal 95 néven alapított produkciós cége számos filmet, rajzfilmet és televíziós sorozatot gyártott, köztük az Ukrajnában nagy népszerűségnek örvendő A nép szolgáját is. 2018-ban alapított politikai pártja neve is megegyezik legnépszerűbb sorozatának címével.


A nép szolgája indította el a politikai pályán a színészből lett ukrán államfőt

A szórakoztató vígjátéksorozat középpontjában a Zelenszkij által alakított szerény és őszinte középiskolai történelemtanár, Vaszilij áll, aki egyik napról a másikra az elnökválasztási kampány kellős közepén találja magát, méghozzá elnökjelöltként. A hirtelen jött népszerűség eredménye, hogy Vaszilijt megválasztják Ukrajna elnökének, a sorozat nézői pedig epizódról epizódra szemtanúi lehetnek számtalan humoros jelenetnek, amint az újdonsült államfő megpróbál helyt állni az ország élén. Mindeközben Vaszilij nem kíván változtatni korábbi, megszokott életmódján: továbbra is a szüleinél szeretne lakni, a hónap végén pénzt kér kölcsön a barátaitól, valamint ragaszkodik ahhoz, hogy biciklivel járjon munkába. Mindezt úgy, hogy most már ő az ország legfontosabb embere.

A nép szolgája a premiert követően minden nézettségi rekordot megdöntött a sorozatot sugárzó ukrán tévécsatornán. A három évad mellett egy mozifilm is készült, a produkció pedig számos nemzetközi tévés díjat is bezsebelt. A nép szolgája sikerén felbuzdulva jelentette be Volodimir Zelenszkij – ezúttal valódi – indulási szándékát elnökjelöltként a 2019-es ukrán elnökválasztáson, amelyet végül nagy többséggel meg is nyert.

A forgalmazó mellett az RTL Magyarország is jótékonykodik

A nép szolgája nemzetközi forgalmazási jogaival rendelkező Eccho Rights a sorozat értékesítéséből származó jutalékának saját költségek nélkül becsült összegét, 50 ezer eurót jótékony célra, az Ukrán Vöröskereszt számára ajánlotta fel. A sorozat sugárzási jogainak megvásárlásával az RTL Magyarország ezt a jótékony célt támogatta, emellett a médiavállalat további adománnyal támogatja az ukrán háború menekültjeinek megsegítését. Az elmúlt másfél hétben az RTL Klub segítőkész nézőinek köszönhetően a Fókusz hétköznap esti műsorideje alatt már eddig is több mint 36 millió forintnyi felajánlás gyűlt össze a 1353-as adományvonalon keresztül az Ökumenikus Segélyszervezet javára. Mindemellett az RTL Magyarország 30 millió forintot ajánl fel az Ökumenikus Segélyszervezet áldozatos munkájának támogatására, az ukrán rászorulók megsegítésére.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban