A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) a Netflix legnépszerűbb spanyol nyelvű szériája. A sorozat világszerte és itthon is hatalmas siker lett, ezért sokan meglepődtek, amikor tavaly nyáron bejelentették, hogy az 5. szezon után nem folytatódik a széria.

Eleinte még arról szóltak a hírek, hogy a sorozat legalább 6 évadon keresztül fog futni, azonban más szériákkal szemben A nagy pénzrablás írói valójában nem terveztek ennyire előre. A forgatókönyvet csak vázlatszerűen készítették el és a forgatással párhuzamosan írták készre, így sokáig ők sem tudták pontosan, hogy mi várható a történetben.

hirdetés

A sorozat egyik készítője, Jesús Colmenar elmagyarázta, hogy végül miért döntöttek a befejezés mellett: „Szerintünk számos olyan nemzetközi széria van, amelyeket túl sokáig húztak. Véleményem szerint sokkal jobb döntés a csúcson abbahagyni. Álex (a sorozat főszerkesztője – szerk.) is azt mondta, hogy jobb egy nagy durranással kiszállni, mert így az emberek emlékezetében egy különleges évadként marad meg. Ez a szezon teljesen más, mint a korábbiak és mindent megtettünk azért, hogy a végén nagyot üssön.”

A nagy pénzrablás 5. évadának első 5 epizódja szeptember 3-án érkezett meg a Netflixre, az utolsó 5 rész pedig majd december 3-án válik elérhetővé az online videótáron.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban