Az Exatlon komoly nézettségi sikerei után a TV2 Csoport úgy döntött, hogy újabb sportrealityt mutat be a hazai nézőközönségnek. Ez lesz a Fuss család, fuss!, mely október 7-én indul el a TV2-n és minden hétköznap a Tények Plusz után lesz látható. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy csupán egy Exatlon klónról van szó, a Fuss család, fuss! azonban több izgalmas újítást is tartalmaz majd. A SorozatWiki a TV2 Csoport meghívására ellátogatott a műsor forgatására, ahol megnéztük az első évad pályáit, és a hatalmas birtokot, ahol a stáb dolgozott. Ottlétünk során kiderült, mik lesznek a Fuss család, fuss!-ban a legnagyobb különbségek az Exatlon Hungaryhez képest. A helyszínen Palik László mellett a sportreality kreatív producere és producere is beavatott minket a műsor kulisszatitkaiba.

Tombolt a nyár, amikor odaértünk a Fuss család, fuss! forgatási helyszínére, Csabdiba, egy hatalmas birtokra, ahol a műsor munkálatai zajlottak. A kis falu nagyjából egy órányi útra van Budapesttől, ahova Dobsi Adrienn, a TV2 kommunikációs igazgatója vitt ki minket. Hetek óta rettentő meleg volt, nem volt könnyű több órát a tűző napon tölteni. A helyszínen hatalmas dombok, nagyszerű kilátás és egy mesterséges tó is megtalálható volt, így változatosságból nem volt hiány. A műsor pályái hatalmas területen feküdtek, autóba kellett ülnünk, hogy a birtok másik részére utazzunk és meg tudjunk nézni többet is közülük. Első ránézésre, amikor odaértünk hozzájuk, tagadhatatlan volt a hasonlóság az Exatlon pályáival. Miután azonban a Fuss család, fuss! kreatív producere elkezdte magyarázni a különbségeket, gyorsan rájöttünk, hogy eléggé más koncepciót tartottak szem előtt a készítők, amikor a pályákat összerakták.

„Írországban az eredeti műsor heti formátum volt, Palik Lászlóval rengeteget dolgoztunk azon, hogy napi szinten is élvezhetővé tegyük a műsort. Ők az egészet ipari környezetben, folyton esős időben valósították meg, ettől is próbáltunk eltérni. Előfordulhat majd, hogy a nézők az Exatlonhoz hasonlítják a Fuss család, fuss!-t de itt nemcsak a pályák lesznek különbözőek, hanem a műsor felépítése is. Míg az Exatlonban mindig egy Bajnok és egy Kihívó küzdött egymással, addig itt 8 ember játszik. Ez nem egyéni verseny, hanem csapatban dolgoznak. Egy csomó olyan pályaelem van, amit csak együtt tudnak megcsinálni, ha segítik a másikat” – árulta el Wágner Tamás.

Amikor közelebbről is szemügyre vettük a pályákat, láthattuk, hogy míg az Exatlonban a versenyzőknek sokszor elég volt végigszaladni a pályákon, itt izomerő is kell az akadályok teljesítéséhez. Előfordult, hogy a Ninja Warrior Hungaryhez hasonlóan egyik akadályról kellett átkapaszkodni a másikra, de a húzódzkodás és egyéb, a felső testet célzó feladatok tornyosultak a pályákon. Emellett pedig voltak olyan pályarészek, amelyeket egyedül nem lehetett volna megoldani, szükség volt arra, hogy két vagy több játékos is minden erejét felhasználja a győzelemért. A súlycipeléstől kezdve az egymás húzásán keresztül érdekesebbnél-érdekesebb elemekkel voltak tele a pályák, látszott, hogy a készítők tényleg gondolkoztak azon, hogy ne menjen át egyéni versenybe a Fuss család, fuss!

hirdetés

„Két hónapig tartottak az előkészületek, ez idő alatt főleg a pályákon dolgoztunk. Nem csak az volt számunkra fontos, hogy a tévénézőknek izgalmasak legyenek az akadályok, de hogy sportszempontból is kiegyenlített küzdelmeket lássanak rajtuk. A családokat is sport szempontból castingoltuk. Voltak tesztpályák, ahova beállítottuk a családokat, hogy menjenek rajtuk végig és csak azok maradhattak benn, akik egymáshoz közeli idő alatt teljesítették a feladatokat. Később kerültek terítékre a klasszikus realitys szempontok, hogy ki-milyen szereplő és végül ennek megfelelően szűkült le a kör, hogy ki juthat be a műsorba” – tette hozzá Wágner.

A műsor kreatív producerét arról is megkérdeztük, hogy pontosan milyen szabályrendszer szerint zajlik majd a Fuss család, fuss első hete. A hétfői epizódok mindig nagyon fontosak lesznek, mert aki kulcs játékon nyer, megkap egy hatalmas luxus lakókocsit, ahol hét végéig lakhat. A másik három család, akik ezt a napot elveszítik, egy katonai sátorban lesznek kénytelenek lakni. Számukra puritánok és rendkívül megterhelőek lesznek a körülmények, 12-en szorulnak egy fedél alá. Kedden páholy-játék lesz, az aznapi győztes család védettséget kap és onnantól nem kell versenyezniük, automatikusan jutnak tovább a következő hétre. Szerdán három család küzd meg egymással, a győztes szintén védetté válik. Csütörtökön ugyanez ismétlődik meg két családdal, pénteken pedig érdekes helyzet áll elő.

Ekkor már csak egy család marad, akiknek egy új, támadó családdal kell farkasszemet nézniük a párbajon. Még kiélezettebbé válik tehát a párharc, mert a vesztes kiesik majd a játékból. A támadó csapattal mindig érkezik majd egy támadó edző is. Az első hét Huszti Katával, Katus Attilával, Bodó Imrével és Tápai Szabinával kezdődik, ők az első adásban csak megfigyelik majd a családokat és a második adásra választják ki, kit akarnak felkészíteni. Ha a csapatuk kiesik, az edző a következő heti támadó csapatot készíti majd fel, így lesz esély a visszatérésére.

Miután a pályákat szemügyre vettük és mi is kipróbáltunk egy-két akadályt, konstatálva, hogy valóban nehezek lesznek a feladatok, a versenyzők lakhelye felé vettük az irányt. 5 perc utazás után ott is voltunk és láttuk azt a hatalmas lakóautót, ahol a hétfőn győzelmet arató család mindig élt. Pazar körülmények voltak, mint megtudtuk, magyarországi forgatásakor Angelina Jolie is ezt a mobil szállást vette igénybe. Könnyű elképzelni tehát, hogy mekkora luxus volt benne, a masszázsszékek, a különösen kényelmes ágyak, a légkondi, hogy keltsék a feszültséget. Két méterre a lakóautótól ugyanis egy dögmeleg katonai sátorban lakott a maradék három család. Itt dél körül alig lehetett megmaradni, de valószínűleg esténként is poroszosabb volt az élet. Mivel a Fuss család, fuss! részben reality lesz, így jó döntésnek tűnik, hogy a lakóhely felhasználásával élezzék ki a családok közötti kapcsolatot, melyet folyamatosan kamerák vesznek majd.

A szálláshelyek mellett kitelepített edzőpark volt, hogy fizikailag fitten tudják magukat tartani a játékosok, nem messze az egész létesítménytől pedig az edzők lakókocsijait láthattuk. Ezek nem voltak annyira full-extrásak, mint az Angelina Jolie-féle gépszörny, de nyilvánvalóan jobb körülményt jelentettek, mint a sátorban alvás. Mint megtudtuk, az edzők a műsorban inkább mentorszerepet vállalnak majd magukra, azon fognak dolgozni, hogy fejben senki ne fáradjon el és eszébe ne jusson a játékosoknak feladni a versenyt.

A forgatás helyszínére visszatérve, a szünetben leültünk beszélgetni Palik Lászlóval is, akit arról kérdeztünk, hogy miért mondott igent a Fuss család, fuss!-ra ilyen rövid idővel az Exatlon után. „Amikor 90 nap után hazatértem Dominikáról, volt egy tényező, amivel nem számoltam, hiszen ott, a helyszínen beszűkült állapotban éltünk és forgattunk. Hiába elemeztem az Exatlon közben a nézettségi adatokat a budapesti főhadiszállással, csak itthon jöttem rá, hogy mennyire megszerették az emberek a műsort. Voltak olyan iskolák, ahol tömegével tartottak Exatlon órákat. Egészséges sporthősei lettek a gyerekeknek, ez pedig elképesztően fontos. Komoly sikernek tartom, hogy a nézők a műsor miatt sportolni kezdtek. Az Exatlonnál nagyon sokat hezitáltam, hogy visszatérjek-e a televíziózáshoz, hiszen majd 10 évet hagytam ki előtte. Amikor Fuss család, fuss!-nak felvetődött az ötlete, már rögtön igent mondtam. Mert ebben van még egy plusz effektus: a család. Szerintem annál jobb közös időtöltés nincs, mint amikor a családtagok együtt sportolnak.”

Mivel az Exatlon Hungary után a Fuss család, fuss! teljes egészében Magyarországon lett felvéve, így felmerül, hogy a nézők hiányolni fogják-e a dominikai tengerpartot és az egzotikus környezetet. Palik László szerint nem fogják.

„A magyarok sokszor sóhajtanak fel, hogy de gyönyörű volt a toszkánai nyaralás! Pedig a saját országunk is gyönyörű, nézzük csak meg a Balaton-felvidéket. A Fuss család, fuss! forgatási helyszínét sokáig kerestük. Itt, Tata mellett eltöltöttünk úgy egy hónapot, hogy elbújtunk a világ elől, a panoráma gyönyörű volt, mindenki vidáman és energikusan végezte a dolgát. Ezt csak szeretni lehetett. Ha ezt át tudjuk adni a nézőknek, akkor semmilyen hiányérzetük nem lesz, hogy nem Dominikán vagyunk. Ez nem az Exatlon. Ez is egy sportreality és nagyon kemény, de teljesen más lesz. Családokról és a családtagok közti kooperációról szól. Az Exatlonban csapatok küzdenek egyénenként, itt családok küzdenek csapatként. Itt nem lehet önzőnek lenni, mert a család látja a kárát.”

Palik László műsorvezető és Wágner Tamás kreatív producer
Az Exatlonhoz képest nagy különbség, hogy Palik László itt nemcsak műsorvezetői, de egyéb kreatív feladatokat is ellát. Ahogy a szakember fogalmazott, őt Vitray Tamás még úgy tanította, hogy ha ledobják az embert egy lakatlan szigetre, akkor is mozifilmet tudjon forgatni. Erről Závodszky Zoltán, a Show & Game egyik tulajdonosa, a műsor producere is mesélt.

„Palik László ennek a műsornak a lelke, egy kicsit producer, egy kicsit kreatív producer, de gyártásvezetői és főszerkesztői feladatokat is ellát. Hihetetlen és kifogyhatatlan energiával rendelkezik. Számomra elképesztő, hogy finomabbnál finomabb ételeket készítenek itt, Palik viszont csak három tál zöldséget eszik minden nap. Forgatás közben néha elmegy futni pár kilométert, szóval egészen elképesztő fickó. Nem tudom, honnan szerzi az erejét ehhez, lehet, hogy foto szintetizál!”

A pályák felépítése, a forgatás hatalmas területen való megvalósítása, illetve a reality-aspektus miatt is tartott viszonylag sokáig a Fuss család, fuss! felvétele. A stáb pedig nagy kihívás előtt találta magát, amikor belevetette magát a munkába.

„Ez a műsor egy gigantikus nagy feladat, nagyobb, mint amire számítottunk. A forgatás egy hónapot vett igénybe, azóta folyamatosan dolgozunk a Fuss család, fuss!-on. A stábtagok szerint a TV2 fennállása óta egyszerre ennyi technikai eszköz még nem volt kinn egy külső forgatási helyszínen sem. Büszkék vagyunk rá, hogy zökkenőmentesen minden nagyon jól működik a munkálatok megkezdése óta. Ez a műsor napról-napra változott, folyamatosan újítottunk és változtattunk rajta. Átlagosan 140-en dolgoznak a produkción, a forgatás hatalmas helyen zajlik, így szükség is van a szakemberekre” – mondta Závodszky Zoltán.

A döntő alatt a stáb 16 kamerát, 10 GoPrót és drónt is használt, hogy a lehető legjobb felvételeket készítsék el a versenyzőkről – tudtuk meg a stáb vezető technikai szakembereitől. A legnagyobb újdonság a forgatás alatt a végig használt cable cam (drótkötélen végigsuhanó, rögzített kamera) volt, amelyet a Formula-1-nél is használnak. Ezt mindegyik pályánál igénybe vették, külön tornyokat is ki kellett építeni az igénybevételhez. A kinti forgatáskor a stábnak nagy szerencséje volt, a 30 nap alatt főleg napos időben dolgoztak. Az, hogy egy készítőgárda ekkora méretű technikával dolgozzon, nem különleges dolog. Az viszont igen, hogy mindezt külső helyszínen használják és gyakorlatilag egy nagy showműsor felszerelése van itt. A szakemberek elmondása alapján az egyik legnehezebb megoldandó kihívást az jelentette, hogy le kellett követni azt, hogy az ég akár egy tizedmásodperc alatt beborult. Ez gondot jelent a fociközvetítéseknél és a Fuss család, fuss! esetében is előfordult.

A sportreality forgatásán több, mint 6 órát töltöttünk, ez idő alatt végignéztük az összes pályát és a döntőbe is betekintést nyertünk, amely izgalmas és feszültséggel teli lesz. Érdekes volt látni és kipróbálni a Fuss család, fuss! néhány akadályát, illetve megtapasztalni a forgatáson uralkodó jó hangulatot. Nemcsak a stáb, de a versenyzők és az edzők is egy pozitív, lelkes közösség összképét mutatták. Dobsi Adrienn, a TV2 kommunikációs igazgatója, Wágner Tamás kreatív producer és Závodszky Zoltán producer az ottlétünk alatt igyekezett mindent megmutatni és az összes kérdésünkre válaszolni, melyet utólag is nagyon köszönünk! A Fuss család, fuss! október 7-től, jövő hétfőtől minden hétköznap a Tények Plusz után lesz látható a TV2-n és kiderül, hogy ki lesz az, aki elviszi a „Legfittebb család” címet és az ezzel járó 10 millió forintos pénznyereményt.




















hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része