November 10-én indult el Sebestyén Balázs celebüldözős realityje, a Most Wanted – A hajsza az RTL-en. A produkció epizódjai azóta hétköznaponként 20:00 körül láthatók a csatornán. A koncepció lényege, hogy Balázsnak és két segítőjének 24, párban menekülő hírességet kell elkapniuk Magyarországon. A lakosság pedig a forgatás során bármelyik felet segíthette vagy akadályozhatta. A műsor vetítése azonban már nem tart sokáig.

A Most Wanted – A hajsza 1. évadának fináléja november 21-én, most pénteken kerül adásba az RTL-en. A produkció befejező, 10. epizódja 20 órakor kezdődik majd a csatornán, és várhatóan 21:10 körül ér véget.

A produkciót november 24-től, hétfőtől a Jobb később, mint soha váltja, amelyről itt írtunk bővebben. 

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra

Jövőre 80 milliárdra csökken a közmédia állami támogatása – ennél azonban több pénzből gazdálkodhat

Távozik a Mokka egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől