Jobb később, mint soha című improvizációs vígjátékszéria október 22-én debütált az RTL+ Premium streaming szolgáltatáson. A fiktív elemeket tartalmazó komédiában Csuja Imre, Scherer Péter, Badár Sándor és Epres Attila indulnak egy távol-keleti kalandra, és velük tart kísérőként Frohner Fecó is. Az RTL+-on már 8 rész megtekinthető belőle. Nemrég Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy a sorozat pár héten belül képernyőre kerül az RTL-en. Most kiderült a pontos premierdátum is.

A Jobb később, mint soha november 24-én, hétfőn debütál az RTL-en. A fiktív elemekkel átszőtt realitykomédia viszont csak hétfőtől csütörtökig, 20:00-kor kerül képernyőre a csatornán. November 28-án, pénteken ugyanis a Kész átverés új évada lesz látható a tévéadón, amely most vasárnap rajtol el.

A produkcióban a sztárok egy félreértést követően keverednek Ázsiába, de ha már így alakult, nem hagyják ki a lehetőséget, hogy felforgassák a Közel-Keletet. Olyan őrült programokban vesznek részt, mint Japán legdurvább vidámparki játéka, a sült krokodil kóstolás, a viharszimulátor vagy éppen egy olyan bár, ahol a kiszolgálók megpofoznak, ha kéred. A csapat eközben igyekszik bebizonyítani, hogy a nyitottság, a kíváncsiság és az élet szeretete nem azon múlik, hány évesek vagyunk.

hirdetés

Premierözön novemberben: 16 produkció érkezik az RTL+-ra

Már forgatják a Dűne előzménysorozat 2. évadát

Novemberben egy új realityvel és két fontos műsor új évadával erősít a TV2

Újabb kultikus történetből születhet sorozat az HBO Maxra

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)

Kastélyban játszódó, vadonatúj taktikai realityt indít jövőre a TV2