Néhány hónapja összeszedtünk tíz olyan dolgot, amelyet még mindenképpen látni szeretnénk a Trónok harcában a nagy finálé előtt. Ekkor még igencsak csekély esély volt arra, hogy valamelyik dolog valóban be is jön, azonban ahogy közeledünk a hetedik évad premierje felé, egyre több jel utal arra, hogy jó helyen tapogatództunk az elméletek sűrűjében. Az említett lista egyik pontja a Hegy és a Véreb összecsapását taglalta, amelyet még a legnagyobb rajongók is minden bizonnyal lélegzet visszafojtva ülnének végig.

A Hegyet alakító Hafþór Júlíus Björnsösson – aki történetesen Izland legerősebb embere is egyben – egy frissen adott interjújában felvetette ennek a várva-várt párbajnak a lehetőségét:
“Nem tudom elolvasni az összes rajongói teóriát, mivel nagyon nehéz lépést tartani velük, azonban láttam néhány nagyon érdekeset közülük. Ahogy néztem egyesek nagyon szeretnék látni – a Cleganebowlt – amint én és a testvérem megküzdünk egymással.” Arra a kérdésre pedig, hogy valóban megvalósul-e a Hegy és a Véreb végső összecsapása Björnsösson így válaszolt: “Tudom, hogy rengeteg ember szeretné látni ezt a küzdelmet, de ezt egyelőre sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem tudom.”
(Fotó: HBO)

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

hirdetés