Október 6-án indult az RTL Klubon az X-Faktor nyolcadik évada. A válogató adások elképesztően taroltak, és az év legmagasabb nézőszámát érték el a célközönségnél. Az X-Faktorból az előző két héten A Tábor és a Mentorok háza volt látható, és kialakult az élő show-kba bejutó döntős mezőny. Az első élő adás november 17-én 20:00-kor kezdődik, azonban a szombati show előtt pár nappal meglepő bejelentés érkezett a produkcióval kapcsolatban.
A nyolcadik évadban Puskás Peti lett a fiúk mentora, és ő a Mentorok házából Szekér Gergőt, Kovács Pált és Nagy Krisztiánt vitte tovább. Nagy Krisztiánt már az előző szezonban is láthatta a közönség, akkor is eljutott az élő adásokig, ám az utolsó pillanatban ideg-összeroppanás miatt visszalépett a versenytől. Az énekes idén megkapta a második esélyt, ismét kiharcolta a lehetőséget, hogy színpadra állhasson, ám újra a visszalépés mellett döntött. Puskás Petinek így a három helyett két mentoráltja lesz az élő show-kban.
A héten 4 fontos műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en
Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit
Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)
Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel
Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada
Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai
hirdetés