Az Utódlás (Succession) 2018 nyarán debütált az HBO-n. Azóta már három szezont készítettek belőle, melyek elérhetőek az HBO Max kínálatában. A történet középpontjában a Roy család áll, akik egy óriási médiabirodalomnak parancsolnak. A 13 Emmy-díjas széria alaposan körbejárja a hatalom, a politika és a család témakörét.

hirdetés

Tavaly októberben berendelték a produkció 4. etapját is, idén júniusban pedig elkezdődött a széria 4. évadának forgatása. Most a sorozat következő szezonja megkapta első előzetesét is, melyből kiderült, hogy az Utódlás 4. évada 2023 tavaszán érkezik majd az HBO Maxra. A produkció 4. etapja 10 epizódból áll majd.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban