Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese tavaly ősszel, a Big Picture nevű tévés konferencián jelentette be, hogy két új saját gyártású sorozatot indítanak 2019-ben. A szakember a SorozatWikinek adott évértékelő interjújában árulta el, hogy mind az Alvilág, mind a teljesen hazai fejlesztésű Mellékhatás még az év első felében elindul. A héten megrendezett RTL Klubos sajtóeseményen pedig kiderült, hogy az Alvilág már az év második hónapjában, február 19-től képernyőre kerül a csatornán.

Az Alvilág a Válótársakhoz, A mi kis falunkhoz és A Tanárhoz hasonlóan egy külföldi formátum hazai adaptációja. Az RTL Klub első, saját gyártású heti krimisorozatának alapját a holland Penoza című széria adja. A történet középpontjában Nóra áll, akinek férje és bátyja is a drogüzletből szerezte nagy vagyonát. Az egyik nap azonban meggyilkolják a nő férjét, és Nóra kénytelen lesz szembenézni mindazzal, ami felett addig szemet hunyt. Gyermekei és saját élete védelmében neki is a bűnözők játékszabályai szerint kell játszania. A sorozat főbb szerepeiben Balsai Móni, Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Hevér Gábor és Molnár Levente lesz látható. (Fotó: RTL Klub)

Premierözön a Netflixen: 24 új sorozat, vagy friss évad érkezik májusban

Nagy műsorváltozás és teljesen új esti műsorrend lesz jövő héten a TV2-n

Meglepő bejelentés: A mi kis falunk koncert lesz Budapesten

Scherer Péter halála és a Kincsvadászok miatt átalakul a TV2 hétvégi főműsorideje

Kiderült, hogy A Nagy Ő visszatér-e idén a TV2-re

Kirúghatták a SkyShowtime-on látható Gengsztervilág egyik főszereplőjét