Július végén robbant a hír, hogy az MTVA, az HBO, az RTL Magyarország és a TV2 Csoport után újabb médiacég száll be a magyar sorozatgyártásba. A hazánkban többek között a VIASAT3-at és az AXN-t is működtető Sony Pictures Television Networks CE rögtön két produkciót is bejelentett. Elkezdtek fejleszteni egy teljesen haza, heti fikciós szériát, mely várhatóan 2019 első felében debütál, valamint már javában dolgoznak egy idén ősszel képernyőre kerülő vadonatúj napi sorozaton. Előbbit a Paprika Studios (A Tanár, Oltári csajok) készíti, míg a 200 első randi címet viselő hatvan részes produkciót a Filmservice (Válótársak) gyártja.

A 200 első randi főszereplője a harmincas éveiben járó Luca (Gáspár Kata), akinek mindennapjait követhetik figyelemmel a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga eljegyzése, és ha ez nem lenne elég, még a munkahelyén is hatalmas változások elé néz. A sorozathoz megérkezett az első előzetes, melyből kiderül, hogy Luca fogadást kötött az édesanyjával (Pápai Erika), így a lánynak van 275 napja arra, hogy életmódot váltson és bepasizzon. A fogadás tétje a családi ház, ha Luca nyer, megtarthatja, ha az anyja, eladják. A 200 első randiból minden párkereső megtudhatja, hogyan küzdje le félelmeit és találja meg önmagát, mindezt persze nagy adag humorral tálalva.

A sorozat további szerepeiben Szerednyey Béla, Mészáros András és Trokán Péter is látható lesz. Az ősszel érkező, hatvan részes új magyar produkció pontos premierdátuma egyelőre nem ismert, de ahogyan kiderül, azonnal megírjuk.

Ez a 7 sorozat és film érkezik szeptemberben az Amazon Prime Videóra

Műsorváltozás lesz szombat este az X-Faktor miatt az RTL-en

Bejelentették Az Árulók 5. évadának következő három szereplőjét

Vérfagyasztó előzetest és premierdátumot kapott a TV2 új thrillersorozata

Újabb három híresség csatlakozott Az Árulók idei évadához

Egy focista váltja Árpa Attilát a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évadában