Napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek a történelmi témájú filmek és sorozatok. Tavaly augusztusban írtuk meg, hogy egy nagy költségvetésű szériát készítenek az Aranybulláról, mely a magyar történelem egyik fontos mérföldköve volt. Az Aranybulla kiadásának idén van a 800. évfordulója.

Korábban a produkció rendezője, Kriskó László elárulta az Indexnek, hogy a televíziós dokumentumsorozatban lesznek ugyan filmes részletek, de törekednek a történelem hű ábrázolására. Reményeik szerint a szériát követően egy egész estés filmet is készítenek majd a történetről. Június végén megjelent a széria első előzetese. Szombaton, pár órja pedig bemutatkozott az Indexen egy újabb ajánló. Ebből az is kiderült, hogy a sorozat december 25 és 30. között lesz látható a Dunán. A produkció minden este 20 órakor kerül majd képernyőre.

Vadonatúj műsorvezető-párossal tér vissza a Celeb vagyok, ments ki innen az RTL-re

Őket nevezték ki a Nemzeti Filmintézet ideiglenes döntőbizottságaiba

Közel 100 műsor tér vissza a megújult közmédia őszi műsorstruktúrájában

Napokon belül képernyőre kerül az egyik The Walking Dead sorozat új évada

Premierdátumot és előzetest kapott a Percy Jackson és az olimposziak 3. évada

Premierözön a Netflixen: 17 film kerül fel júliusban a streaming szolgáltatóra