Két rendhagyó év után, idén hagyományos időpontjában osztják ki a Televíziós Újságírók Díját. Az ünnepélyes gálaestet 2022. március 23-án rendezik, ekkor jelentik be, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei – olvasható a szervezők közleményében.
A Televíziós Újságírók Díja Magyarország legrangosabb szakmai értékmérőjének számít, köszönhetően a korábbi évek díjazottjainak, valamint az elismerést övező óriási médiaérdeklődésnek.
Az immár kilencéves múltra visszatekintő, 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus kritikai szempontok alapján emelje ki az előző év legprofesszionálisabb magyar, szórakoztató műfajú tévés teljesítményeit: műsorokat, sorozatokat, műsorvezetőket, zsűritagokat és színészeket.
A hagyományoknak megfelelően az elismerést idén is ünnepélyes gálaesten adják át, melyet március 23-án tartanak, a Budapest Music Centerben.
“Az előző két évben a koronavírus miatt a szokásos március végi időpont helyett, szeptemberre kellett halasztanunk a díjátadót. Nagyon örültünk, hogy ezekben az időkben végül meg tudtuk rendezni a gálát, de optimálisabb, ha az előző évi díjakat a következő év első felében adjuk át. Ezért rakjuk most vissza az eseményt, a régi bevált időpontjába”
– mondta Kenderessy Szabolcs, a Televíziós Újságírók Díja alapítója és a SorozatWiki főszerkesztője.
A díjat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. Idén a Televíziós Újságírók Díjának grémiumát a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja.