2018-ban – a kelet-közép-európai országok közül elsőként – Magyarországon indult el a német Der Lehrer helyi verziója, A Tanár. Két évvel később Szlovákiában is képernyőre került az ottani változat, mindkét országban a budapesti központú Paprika Studiosnak köszönhetően. Most pedig újabb két helyen, Csehországban és Szlovéniában is a Paprika Studios magyar alkotógárdája készíti A Tanár című széria lokális verzióját. Így a sorozat már 4 kelet-közép-európai országban lesz látható. Részletek a műsorgyártó cég közleményében:

Nagy Ervin (magyar tanár) és Jure Henigman (szlovén tanár)

Magyarország és Szlovákia után szeptembertől Csehországban is egyértelmű közönségsikert aratva fut a képernyőkön A Tanár című televíziós sorozat. A német Der Lehrer alapján készült prémium kategóriájú sorozat helyi változata Kelet-Európában elsőként a magyar nézők számára készült el, 2018-ban. A Tanár Nagy Ervin főszereplésével ezidáig 3 évadot futott, közönségsikert és kimagasló nézettséget hozva az RTL Klubnak. A történet folytatása, a 4. évad is elkészült, hamarosan pedig a szlovák és cseh nézők után már a szlovén közönség előtt is bemutatkozik a sorozat. Az adott ország nézői ízléséhez igazított, helyi népszerű színészeket felvonultató változatokat a kelet-közép európai régió egyik legnagyobb műsorgyártójának számító, budapesti központú Paprika Studios cseh, szlovén és szlovák alkotógárdája készíti Trunkó Bence showrunner és Pusztai Ferenc producer vezetésével.

Szlovákia – 2020-ban északi szomszédjainknál Pán profesor címen a Markíza televízió tűzte műsorra, címszerepben az ország egyik legnagyobb sztárjával, Tomáš Maštalírral. A szlovák változat különlegessége, hogy olyan epizódokkal is bővült a sorozat, amelyek nem szerepeltek az eredeti formátum történetvezetésben, és a Paprika Studios szakemberi kifejezetten a szlovák nézők számára írtak. Két elképesztően sikeres szezon után – első alkalommal a legnézettebb új sorozat, a folytatásban pedig minden idők legnézettebb sorozata címet elnyerve – szeptemberben elindult a 3. évad is. Ahogyan az előző kettő, úgy az új epizódok is kimagasló nézettséggel futnak a képernyőn.

Tomáš Maštalír (szlovák tanár) és Vojtech Dyk (cseh tanár)

Csehország – Közel 100 napos forgatási időszak után a sorozat életének egyik legmagasabb epizódszámával, szeptemberben dupla részekkel debütált A Tanár. Az extra hosszú cseh változat nyitánya azonnal kimagasló nézettséggel indított a TV Nova-n, az adott nap legjobban teljesítő televíziós programjaként. A csehek első saját szériája a szlovák verzióhoz hasonlóan szintén Pán profesor címmel készül, főszerepben az énekesként és színészként is hihetetlenül sikeres és népszerű Vojtech Dyk-kel, aki játszott többek között a cseh Terápiacímű sorozatban is, és két szérián keresztül a cseh – szlovák The Voice tehetségkutató zsűritagjaként is feltűnt a képernyőn.

Szlovénia – A Tanár a szlovén televíziós piac idei legnagyobb szabású projektjének számít. A forgatás már befejeződött, jelenleg az utómunkálatok zajlanak. Ahogyan az előző három esetben, így itt is a helyi közönség ízléséhez alakítva, helyi, népszerű színészekkel készült. A 10 epizódon át bonyolódó történetet Jure Henigman főszereplésével láthatják majd a nézők, a POP TV csatornán. A formátum erejét valamint a magyar alkotókba vetett bizalmat mutatja, hogy még képernyőre sem került az első évad, amikor a csatorna úgy döntött, hogy megbízást ad a következő széria fejlesztésére.

A Tanár kelet-közép-európai változatai egyedülálló minőséget képviselnek a televíziós sorozattermésben, a szériák epizódjainak alapszituációi ugyanis egytől-egyig fontos társadalmi problémákat dolgoznak fel, szórakoztató módon. A Paprika Studios büszke arra, hogy a Tanár értéket képviselő prémium tartalmával egyidejűleg van jelen négy kelet-közép-európai ország televíziós piacán.

hirdetés
hirdetés

Kiderült, mikor ér véget A bosszú csapdájában

Premierdátumot kapott a Netflix bűnügyi sorozatának utolsó évada

Kiderült, hogy hány órakor lesz látható a Remények földje 3. évada

Új falus sorozat indul ma este (x)

Már a 7. évadával tér vissza ma este az egyik népszerű magyar műsor (x)

Majka egy évig távol maradhat a tévézéstől