2024 februárjában rajtolt el az amerikai CBS csatornán az Elsbeth című bűnügyi sorozat, amely A férjem védelmében és a Diane védelmében produkciók spin-offja. A főszerepben Carrie Preston látható, aki az említett sorozatokban felbukkanó karakterét, Elsbeth Tascionit megformálva nyomozásba kezd a saját szériájában. A tengerentúlon már az Elsbeth második szezonja is lefutott, és a CBS berendelte a harmadik etapot. Napokon belül nálunk is adásba kerül a sorozat.

Június 6-án, most pénteken debütál az Elsbeth- New York védelmében a Coolon. A krimivígjáték innentől kezdve minden hétköznap 22 órakor lesz látható az RTL sorozatos csatornáján. Az 1. évada 10 részből áll, amely után a tévétársaság nem küldi szünetre a produkciót. A sorozat 2. szezonja ugyanis rögtön az 1. után, június 23-án érkezik a Coolra, amely már 20 epizódból áll.

A történet szerint Elsbeth New Yorkba érkezik, hogy egy botrányt követően a rendőrség működését megfigyelje, felügyelje, majd értékelje. Rövidesen azonban kotnyeleskedése nyomán maga is a nyomozások aktív részévé válik, mivel olyan dolgokat is észrevesz, amiket mások nem. A megszokott krimisorozatos koncepcióval ellentétben a nézők már az események legelején tudják, hogy ki a gyilkos. A Columbo sorozathoz hasonlóan a fókusz itt is azon van, hogy Elsbeth miképpen jön rá mindenre, és hogyan sikerül lebuktatnia a tettest.

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

Két fontos műsorvezető is távozik az RTL Reggeliből

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik áprilisban