Schiwert-Takács László marketing és kommunikációs igazgató a mai nappal, július 1-jével lemondott eddigi pozíciójáról, és egy időre szabadságot vett ki – tudta meg a Media1. A szakember 1997 óta dolgozik a cégnél, kreatív producerként korábban olyan műsorok képernyőre kerülését irányította, mint az X-Faktor, a Csillag születik, vagy a Szombat esti láz. Schiwert-Takács Lászlót 2017 novemberében nevezték ki marketing-kommunikációs igazgatónak, lemondása után átmenetileg Grósz Judit, digitális és üzletfejlesztési igazgató veszi át a feladatait.
„Köszönöm Schiwinek, akit a szakmában így ismer mindenki, hogy az elmúlt több mint 2 évben a kreatív és vezetői energiáit a Marketing és Kommunikációs igazgatóság felépítésére fordította. A megérdemelt pihenő után pedig várjuk vissza őt!” – nyilatkozta Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója a Media1-nek. Schiwert-Takács László a pihenőjét követően más területen folytatja majd pályafutását a vállalatnál. A marketing és kommunikációs igazgatóság élére pedig hamarosan új vezetőt kezdenek keresni. (Fotó: Televíziós Újságírók Díja)