December végén Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója nyilvánosságra hozta, hogy 2024-ben új évaddal jelentkezik majd az Ázsia Expressz. Ekkor azt is elárulta, hogy az utazós reality Amerikából visszaköltözik a nevéből is fémjelzett Ázsiába. Most pedig az is kiderült, hogy kik lesznek a következő etap versenyzői, valamint arra is fény derült, hogy ezúttal egy újdonságot is bevezetnek a műsorba.
Az Ázsia Expressz 5. szezonjában Till Attila és Stohl András; Mikes Anna és Krausz Gábor, Cserpes Laura és édesapja, Cserpes István, Laky Zsuzsi és Dietz Guszti, Sáfrány Emese és Béres Anett, Jolly és Szuperák Barbara, Zámbó Krisztián és Zámbó Adrián, valamint Zsigmond Angéla, tartalomgyártó és párja, Mészáros Bende küzd majd meg a 10 millió forintos fődíjért. A reality műsorvezetője ezúttal is Ördög Nóra lesz. A produkció forgatása a napokban kezdődik a Fülöp-szigeteken, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget.
Az Ázsia Expressz történetében először a nézők is beleszólhatnak a verseny alakulásába. A TV2 Play oldalán vasárnap éjfélig adhatják le a nézők a szavazatukat, hogy kiderüljön, melyik páros az, akinek a legtöbben szurkolnak. A tét nagy, hiszen az eredményen múlik, hogy kinek indul nehezebben, és kinek könnyebben a verseny.

Ilyen lesz Borbély Alexandrával A renitens 3. évada - itt az első előzetes

Megvan, hogy mikor jön a Séfek Séfe 7. évada a TV2-re

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira

71 évesen elhunyt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! sztárja

Élőben lesz megtekinthető az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón

